Gazdaság

Aggályok a végtörlesztés körül

A kormány és a Bankszövetség között létrejött megállapodásnak az árfolyamgát-kibővítésre vonatkozó része egy sor pontosításra szorulna.

Bár ma még mindenki a végtörlesztés bűvkörében él, sok szakértő már azzal kapcsolatban fejti ki aggályait, hogy a kormány és a Bankszövetség között létrejött megállapodásnak az árfolyamgát-kibővítésre vonatkozó része egy sor pontosításra szorul. Ezek megalkotásával ezúttal nem kellene megvárni, amíg az élet ismét kapkodásra készteti a feleket − mondják a szakemberek – írja a Napi Gazdaság.

Az egyik ilyen pont, hogy egyértelműsíteni kell, csakugyan az eredeti szabályozás marad-e életben, azaz a megoldás − egyébként életszerűen − valóban csak a devizában nyilvántartott, ám forintban teljesített hitelek esetében járható út. Mint ismert, a végtörlesztés esetében hetente érkeztek újabb értelmezések.

Ennél is komolyabb kérdés, hogy a most − vélhetően − tömegessé váló árfolyamgátas szerződésmódosítás nyomán a kormányzat végre enged-e abból a korábbi álláspontjából, amely szerint továbbra is kötelező eleme a megoldásnak a közjegyzők bekapcsolása. Már az eredeti árfolyamgátas megoldás bevezetésekor felmerült az a megoldási javaslat, mely szerint uniformizálni kellene a szerződés szövegét.

Minderre az adna módot, hogy a konstrukció a fennálló kölcsönszerződéseket egyetlen ponton, a törlesztőrészlet megállapítása és megfizetése tekintetében érinti, a nyilvántartott hitelkeret megállapítására és az egyenleg megfizetésére vonatkozó szabályok függetlenek a meglévő szerződéses feltételektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik