Gazdaság

Az Atlétikai Stadiontól a Hungexpóig – 40 éves a KÉSZ Csoport

Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója
Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója
Kerek évfordulót ünnepel a KÉSZ Csoport, amely 1982-es alapítása óta a hazai építőipar meghatározó vállalatcsoportjává nőtte ki magát. Fennállásuk 40 éve alatt olyan ikonikus épületek fűződnek a nevükhöz, mint a ferihegyi SkyCourt, a Kossuth tér felújítása, a kecskeméti Mercedes-gyár generálkivitelezése, vagy a Hungexpo teljes revitalizációja.

Erősségük az acélszerkezet-gyártás és -szerelés, ezt a Dagály Aréna, a Puskás Ferenc Stadion, vagy aktuálisan éppen a Nemzeti Atlétikai Stadion impozáns és komoly szaktudást igénylő acélszerkezetei mutatják. Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója értékelte az elmúlt időszakot.

Idén ünnepli 40 éves születésnapját a KÉSZ Csoport, ön pedig 2016 óta a vállalatcsoport vezérigazgatója. Mit emelne ki az elmúlt időszakból?

Leginkább azt a növekedési ívet, amelyet a KÉSZ Csoport a négy évtized alatt eddig leírt. Büszkék vagyunk arra, hogy a Varga Mihály által 40 éve Kiskunhalason alapított kétfős gmk-ból mára a hazai piacon meghatározó, és a nemzetközi porondon is egyre erőteljesebben megjelenő, széleskörű szolgáltatási palettával rendelkező vállalatcsoporttá váltunk. Külföldi leányvállalatainkkal együtt mintegy 2500 munkatársunk van. Az évek során a portfólió folyamatos bővítése mellett egyre több területen erősítettük és stabilizáltuk jelenlétünket. Ma a fő fókuszt jelentő építőipari és technológiai ágazatokon – így a generálkivitelezésen, tervezésen, acélszerkezet-gyártáson és szerelésen, épületburok megoldásokon, ipari technológiákon, valamint villamosipari megoldásokon – túl a szálloda- és vendéglátóipar, a vízépítés, szállítmányozás, flottamenedzsment, vagy éppen az energetika területén nyújtunk szolgáltatásokat és megoldásokat megrendelőinknek.

Az elmúlt négy évtized alatt melyek voltak a legkedvesebb vagy legemlékezetesebb projektjeik? Mi a legjobb emléke a KÉSZ Csoportnál?

Nehéz kiemelni egy-egy projektet, szerencsére bőven akadtak emlékezetes, szép munkák. Ha választani kell, az olyan feladataink állnak hozzám a legközelebb, amelyeken meg tudtuk mutatni sokoldalúságunkat, ilyen volt például a Szent Mihály templom felújítása Kolozsváron, vagy ugyanitt az eredetileg kórháznak szánt Hexagon Offices elnevezésű irodaházunk megálmodása és fejlesztése, de mondhatnám akár a ferihegyi SkyCourt megépítését is. Ezekkel hisszük, hogy valóban maradandót alkottunk és értéket teremtettünk, még az unokáink is élvezni és használni fogják az általunk épített épületeket, tereket. A kecskeméti Four Points by Sheraton azért áll közel a szívemhez, mert ezzel egy új ágazatba, a szállodafejlesztésbe léptünk be, ráadásul ezt a projektet még a jelenlegi pozíciómat megelőző feladatkörben, üzletfejlesztési menedzserként felügyeltem. A kerek születésnapunkra összeszedtük az elmúlt időszak KÉSZ-es „leg”-jeit is. Ezek a projektek valamilyen szempontból kiemelkedőek a cégcsoport életében: az eddigi legmagasabb munkánk, ahol közreműködtünk a MOL Campus, a legnagyobb a Hungexpo revitalizációs projektje, a legkomplexebb a jövő évi atlétikai világbajnokságnak otthont adó Nemzeti Atlétikai Stadion acél- és tetőszerkezetének gyártása és szerelése, a legmélyebb projekt pedig, ahol jelenleg is dolgozunk az M3-as metró alagútja és állomásai.

Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója

A sikerek mögött elengedhetetlen egy nagy tudású, kitartó és elkötelezett csapat: hisszük, hogy ha a közös munka során úgy működünk, mint egy összeszokott zenekar, akkor valóban jó hangok, harmóniák tudnak születni.

Komoly kihívások nehezítik meg jelenleg a gazdaság és az építőipar életét – hogyan készül a KÉSZ Csoport a következő 2-3 évre?

Az egyre nehezebbé váló gazdasági helyzet ellenére stabil alapokon áll a vállalat, ennek köszönhetően, bár óvatosabb előrejelzéssel, de megbízható árbevételre számítunk. Nyitottak vagyunk az újdonságokra, folyamatosan figyeljük a piaci lehetőségeket és igyekszünk előre tervezni minden téren, még a jelenlegi helyzetben is. Elkötelezettek vagyunk az értékrend alapú együttműködés és partnerség, valamint az erőforrás-fókuszú működés és a folyamatos fejlődés, innováció mellett.

Az építőipar jelene már a digitalizáció, az adatok fontossága, ami számunkra egyfajta gondolkodás- és attitűdváltást is jelent. A digitális transzformáció már a mindennapjainkat jelenti, ennek segítségével tudunk ismételten szintet lépni. Elkötelezettek vagyunk a BIM alapú működés és megoldások mind széleskörűbb alkalmazása iránt, egyre több szakterületünk alkalmazza sikerrel. Ezek a megoldások abban is segítenek, hogy egyre fenntarthatóbbá váljon a működésünk. Az energiakrízis hatására a jövőben még fontosabbak lesznek a fenntarthatóságot előtérbe helyező, környezettudatos megoldások. A KÉSZ Csoportnál is az a célunk, hogy minél fenntarthatóbbá váljon a működésünk, ez pedig nem csak a vállalat ökológiai lábnyomának csökkentését jelenti, hanem a társadalmi felelősségvállalásunk előtérbe helyezését, a KÉSZ-es közösségre való odafigyelés és törődés fokozását, valamint a transzparenciára épülő működési modellünk fenntartását.

Említette a fenntarthatóságot: az építőipar sokak szerint nem tartozik a „zöld” ágazatok közé, a KÉSZ Csoport hogyan kívánja mégis azzá tenni?

Valóban, a saját, 2021-es felmérésünk szerint a magyarok mindössze 3 százaléka gondolja úgy, hogy az építőipari vállalatok környezettudatosak és fenntarthatóan működnek. Holott a szabályozói, befektetői és piaci hatások miatt is növekszik az elvárás a gazdasági szereplők, így az építőipari vállalkozások környezetbarát, etikus és átlátható működése iránt. A KÉSZ Csoport az iparágban az elsők között indított útjára egy ESG-szempontoknak is megfelelő fenntarthatósági programot. A 2030-ig szóló fenntarthatósági stratégiánk 30 tagvállalat és stratégiai partner törekvéseit foglalja magában, így többek között az energetika, az ipari technológiák és a villamosipar területén is megfogalmazunk vállalásokat, de a partnereinket is igyekszünk bevonni és megnyerni a céljainknak.

A KÉSZ Csoport 40. születésnapjra alkalmából készített brand movie

A jövőre megjelenő első ESG jelentésünkben konkrét vállalásokat fogalmaztunk meg. Ilyen például, hogy 2030-ig a szén-dioxid-kibocsátásunkat 50 százalékkal csökkentjük a 2019-es szinthez képest, energiahatékonyságunkat 25 százalékkal növeljük, villamosenergia-szükségleteinket pedig 100 százalékban megújuló energiaforrásból kívánjuk fedezni. Gépjárműveink kétharmadát hibrid üzeműre cseréljük, az üzemanyagból származó széndioxid-kibocsátást 50 százalékkal csökkentjük, a nem veszélyes hulladékok hasznosításának arányát a 2019-es szinthez képest 75 százalékra szeretnénk növelni.

A folyamatos növekedéshez előbb-utóbb hozzátartozik a külpiaci terjeszkedés is. Milyen céljai vannak a KÉSZ Csoportnak a nemzetközi piacokon?

A KÉSZ Csoportnak jelenleg – Magyarországot is beleértve – öt országban vannak érdekeltségei és leányvállalatai, célunk, hogy folyamatos kapacitásnöveléssel tovább erősítsük nemzetközi jelenlétünket. Ahhoz, hogy iparági szerepünket ne csak megtartsuk, hanem fejlődhessünk és fenntarthatóan működjünk, folyamatosan keresni kell a lehetőségeket. Kapacitásaink bővítése érdekében az elmúlt évben két alkalommal is vállalati kötvényeket bocsátottunk ki a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának keretében. A közelmúltban végrehajtott akvizíciókkal olyan komplex megoldásokat és szolgáltatásokat tudunk kínálni, amelyekre nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten is büszkék lehetünk. Többségi tulajdonrészt szereztünk a FRONTAL Holding Zrt.-ben, amivel meghatározó szereplő jött létre nemcsak a hazai, de nemzetközi alumínium-üveg homlokzattechnikai piacon is.

A fenntartható növekedéshez szükség van a szakképzett munkaerőre, de az iparág évek óta munkaerőhiánnyal küzd. Hogyan tudják vonzóvá tenni a fiatalok számára az építőipart?

Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója

Valóban, és nem csak fizikai munkaerőből, hanem mérnökökből is hiány van. Komoly missziónk, hogy vonzóvá tegyük a fiatalok számára az építőipart, megmutassuk, mennyi különböző karrierút áll előttük. Saját szakképzési tevékenységünk folyamatos fejlesztése mellett, a szakemberhiány enyhítése érdekében évek óta számos rangos oktatási intézménnyel működünk együtt: a szegedi Gál Ferenc Egyetemmel építőipari hiányszakmákban képezzük a diákokat, a Szegedi Tudományegyetemmel közös célunk az, hogy a fiatalokat diplomájuk megszerzése után is a régióban tartsuk, a Pécsi Tudományegyetemmel homlokzattervező szakmérnöki képzést indítottunk el, és a továbbiakban szakmailag támogatjuk azt. Sőt, még a versenytársainkkal is együttműködünk a szakképzési területen, hogy szakmailag összefogva, közösen segítsük a szakember-utánpótlást. Nagy büszkeségünk, hogy idén Lechner Ödön-díjjal jutalmazták kollégánkat, elismerve ezzel az öt éve megkezdett szakképzési törekvéseinket és eredményeinket.

Nagy hangsúlyt fektettünk arra az elmúlt években, hogy a teljes iparágat érdekessé és vonzóvá tegyük a fiatalok körében, és az eredmények minket igazolnak: több mint 350 tanuló vesz részt a KÉSZ Csoport által szervezett és támogatott gyakorlati szakképzésben, ezen időszak alatt pedig megdupláztuk a KÉSZ Csoport márkaismertségét és vonzerejét a 18-24-es korosztályban.

Hiszünk benne, hogy az építőipar izgalmas lehetőségeket, szép szakmai kihívásokat és valódi karrierutakat kínáló, sokszínű és nemes iparág. Az pedig, hogy „a tudásra építünk” és „egymásra alapozunk”, számunkra nem csupán jelmondat, de próbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy igaz is legyen a munkahelyi mindennapokban.

 

Fotók: Kaszás Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik