Gazdaság

Újra borúlátóbbak a vállalkozások

A bizalmi index jelentősen romlott az előző negyedévihez képest.

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) várakozásait jelző K&H bizalmi index mínusz 10 ponton áll. Ez jelentős romlás az előző negyedévhez képest. Az index másfél éves növekedés után már 2010 harmadik negyedévében megtorpant, a negyedik negyedévben pedig 10 pontos esést ért el.

Egyértelmű, hogy – 2008 harmadik negyedévéhez hasonlóan – trendforduló következett be. A vállalkozások fokozódó pesszimizmusának oka, hogy jelentősen romlottak a kamatterhek és a közterhek változására vonatkozó várakozások.

A jegybanki alapkamat tavaly év végi növelésével összhangban durván 2 százalékos hitelkamat-növekedést prognosztizálnak a vállalkozások, a közterheket illetően pedig gyakorlatilag megfordult a csökkenést, illetve növekedést várók aránya, immár a növekedésre számítók vannak többségben.

A gazdaságpolitika korábban optimista megítélése is mérséklődött

Ez annak tudható be, hogy az elmúlt három hónap intézkedéseit a megkérdezett cégek 27 százaléka negatívan ítélte meg. A kormányzat következő egyévi munkáját ugyanakkor a cégek 40 százaléka továbbra is kifejezetten vállalkozásbarátnak gondolja, bár e tekintben nagy a különbség a cégek között árbevételük alapján.

A mikrovállalkozásoknál gyakorlatilag a lakossághoz hasonló – legnagyobb, mínusz 17 pontos – a bizalomvesztés. A mikrovállalkozásoknál kisebb mértékben, de a kisvállalkozások bizalma is megrendült, hiszen az eddigi enyhén optimista várakozások negatívba, mínusz 7 pontra fordultak.

A szektor nagyobb, 300 millió forint éves árbevételt meghaladó cégei továbbra is optimisták, mindössze enyhe megtorpanás látható a körükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik