Gazdaság

Csak átmenetileg lett 3,9 százalék a hiánycél

Ellentmondó kormányfői bejelentések hangoztak el hiánycélról, amely végül 3,8 százalék maradt.

A GDP arányában 3,9 százalék lett a tavalyi államháztartási hiány – mondta külföldi újságíróknak a magyar kormányfő. A Reuters szerint Orbán Viktor szavaiból nem egyértelmű, hogy pénzforgalmi vagy – EU-gyakorlat szerinti – eredményszemléletű hiánycélról van szó.

Utóbbira határozta meg a kormány a 3,8 százalékos célszámot, amelyet minden erővel igyekezett elérni – írja a portfolio.hu, emlékeztetve arra, hogy a BNP Paribas londoni elemzői előzőleg arra hívták fel a figyelmet, hogy ha a kormány elvéti a célt, akkor az ismét nyomás alá helyezheti a forintot.

Ha a 2010-re tervezett, a kormány és a szakértők legutóbbi nyilatkozatai alapján is simán hozható 3,8 százalékos hiányt mégsem sikerült elérni, akkor az mfor.hu számítása szerint az eltérés 26 milliárd forint körül lehet.

A Bloomberg tudósítása szerint ugyanakkor a kormányfő kérdésre válaszolva 3,8%-os deficitről beszélt. Közben a Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte a Reutersszel, hogy a decemberi előzetes államháztartási adatokat egy nappal később, csak holnap teszik közzé.

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője közleményben tudatta, hogy a miniszterelnök a külföldi újságíróknak azt mondta, a magyar kormány gazdaságpolitikai intézkedéseinek következtében sikerült 3,8 százalékra csökkenteni a 2010-es költségvetési hiányt.

A sajtótalálgatások után a kormányfő maga pontosított, azt mondta, Magyarország 2010-es GDP-arányos költségvetési hiánya 3,8 százalék – írta a Reuters hírügynökség Orbán Viktorra hivatkozva. A miniszterelnök azt mondta, hogy a “végső adat szerint mintegy fél százalék körüli a helyi önkormányzatok hiánya, és 3,2 a központi költségvetésé, azaz 3,8 százalék 2010-re”.

AJÁNLOTT LINK:

Orbán: 3,9%-os volt a tavalyi államháztartási hiány (portfolio.hu)
Orbán Viktor: 3,9 százalék a 2010-es hiány – vagy mégsem (Mfor.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik