Élet-Stílus

ValóVilág: Piros sírva fogadta, hogy Barna szerint ő a leggusztustalanabb játékos

Piros korábban azt mondta, Barnával olyan hullámzó a kapcsolatuk, mint egy elvált házaspárnak.

A ValóVilág versenyzői nemrég arról szavaztak, számukra ki a legkedvesebb, a legsemlegesebb és a leggusztustalanabb játékos a villában. VV Barna utóbbi esetében VV Pirost nevezte meg, akivel már az első napokban közel kerültek egymáshoz, a kapcsolatuk viszont hamar hullámzóvá vált.

Magamnak nem lesz meglepetés, másnak lehet. Számomra egyértelmű, hogy a leggusztustalanabb játékos te vagy, ahogy játszod ezt a játékot. Az egyetlen olyan ember vagy, aki állít magáról valamit, és te olyan mélyen állítod ezt magadról, hogy el is hiszed. 13 ember látja, nevet rajtad, te pedig tényleg elhiszed és mész a fejed után, hogy jó, de ez tényleg így vagy

– magyarázta a szavazásnál VV Barna.

A játékos később megkérdezte VV Pirostól, hogy zokon vette-e a szavazatát és az indoklását, mire utóbbi igennel felelt, majd el is pityeredett.

Te megláttad a kislány énemet, azt az énem, aki meg tud nyílni. Mindegy, hagyjuk!

– mondta neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik