A fődiszpécser tájékoztatása szerint a metrókocsi nem szállított utast, hanem még a Déli pályaudvari szerelvényfordulóban, az úgynevezett „kihúzóban” kezdett el füstölni, de azt egyelőre nem tudni, miért.
Korábban már többször előfordult hasonló eset; novemberben például a sínek mellett lerakódott kosz vagy zsiradék kezdett el füstölni, tehát nem a szerelvény hibásodott meg.
Október elején pedig azért nem járt a 3-as metró egy szakaszon, mert az áramellátás csillapítására szolgáló ellenállás füstölt el az egyik szerelvény kocsiján. Nem sokkal korábban pedig az okozott füstöt, hogy egy zacskóban fémes tárgy került a pályára.
