A helyzet kritikussá vált: 3000 milliárd forint Magyarországnak járó EU-s támogatás került súlyos veszélybe. Ezért haladéktalanul az Európai Bizottság elnökéhez fordultam, hogy sürgősen megoldást találjunk a Bizottság döntése nyomán a magyar kormánytól megvont 3000 milliárd forint sorsára
– fogalmazott Facebook bejegyzésében Donáth Anna, a Momentum Európai parlamenti képviselője.
Mint ismert az Európai Bizottság a Magyarországnak szánt uniós pénzek egy jelentős részének, mintegy háromezer milliárd forintnak a befagyasztását javasolja a tagországoknak. Ugyanakkor jóváhagyták Magyarország programját, amellyel hozzáférhet a Helyreállítási Alap pénzeihez.
Nyomatékosan kértem Ursula Von der Leyent, hogy ha a kormánynak nem is, a magyar önkormányzatoknak, civileknek és helyi cégeknek adják oda ezt a pénzt.
– érvelt Donáth a bejelentés után nem sokkal, mivel szerinte „ők nem tehetnek arról”, hogy „a kormány tizenkét éve semmibe veszi az EU közös szabályait”.
Javaslata szerint közvetlen pályázatok útján kéne eljuttatni a forrásokat az önkormányzatoknak, a civil társadalomnak és a vállalkozásoknak, ami nem volna példátlan: felidézi, nemrég sikerült elérnünk, hogy magyar civil szervezetek az EU egy speciális programjának keretében 1,4 milliárd forint közvetlen támogatást kapjanak az EU-tól.
Meg kell mentenünk a kormány által elherdált 3000 milliárd forintot a magyar emberek számára!
– zárja gondolatait Donáth.
A pénzek technikailag még nem vesztek el: erről a tanácsban a tagállamok képviselői fognak szavazni várhatóan december közepén. Ugyanakkor a bizottság döntése egyrészt iránymutatás a tagállamoknak, másrészt azt jelenti, hogy a tagállamokban van hajlandóság befagyasztani a magyar pénzeket, hiszen enélkül a bizottság se merne ilyen lépést ajánlani.
A kormány ma délután fél háromkor rendkívüli kormányinfót tart az uniós pénzek befagyasztásának ügyében.