Gazdaság

Vecsésből még nem lesz Dallas, olajból így nem leszünk önellátók

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Az országnak örömteli, a települést évi tízmilliós nagyságrendű iparűzési adóbevétellel kecsegteti – vélekedett a Népszavának Szlahó Csaba, Vecsés kormánypárti polgármestere a területükön talált nagy mennyiségű olaj kapcsán. A Mol által szervezett sajtóbejáráson az is kiderült, hogy a vecsési olaj a magas paraffintartalom miatt alig-alig folyékony, már szinte szilárd állagú. A mező különlegessége, hogy az olajat nem kíséri földgáz.

A kibányászott nyersanyagot naponta szállítják el a helyszínről tartályautókkal a Mol százhalombattai Dunai Finomítójába (Dufi), amely feldolgozási képességének a Vecsésről most szállított mennyiség valamivel több mint a fél százalékát teszik ki. Bár a jobb minőségű, például Brent típusú – Magyarországon leginkább az algyőihez hasonló – olajoknál valamivel olcsóbb, feldolgozása nem kihívás a Dufinak. A tevékenység így is messzemenőkig megéri a Molnak: országos átlagban a kitermelési költség hordónként 7 dollár, amin felül az olajcég – évi több százmilliárd forintra rúgó – bányajáradékot és extraadót is fizet. Viszonyításképp, a Brent (mostanság épp esésben lévő) hordónkénti ára 82 dollár.

A vecsési kitermelés a csúcson a hazai körülbelül tizedét teszi majd ki.Az ország területén körülbelül 8 ezer kutat tartanak nyilván, amelyek közül mintegy 5 ezret birtokol a Mol. Ezek közül körülbelül ezer termel. Az egy kútra eső kitermelés viszont olyan csekély, hogy az egyetlen vecsési egység ezek hozamának körülbelül tizedét képviseli. A helyzetet leginkább a 60-as évek közepén felfedezett algyői olaj- és gázmezővel jellemezhető, amely a 80-as években az ország olaj- és gázigényének több mint a felét elégítette ki – ismertette a helyszínen Kardos László régióvezető. Mostanára ugyanakkor a dél-alföldi településen kitermelt „kondenzátum” 98 százaléka víz. Az algyői mező több ezer kútjából – a vizet visszasajtolva – jelenleg naponta körülbelül 350 tonna kőolaj kerül a felszínre. Ez a mennyiség így megegyezik az egyetlen vecsési kút termelésének nagyságrendjével. Illetve, ha Vecsés térségében még több olajat találnak, úgy az onnan származó mennyiség akár el is érheti az algyői szintet.Egyelőre nem valószínű, hogy a Vecsésen talált kőolaj miatt Vecsésből Dallas lenne, vagy Magyarországból Texas, ám az biztos, hogy ez a kitermelés igencsak jól jön a mostani, különösen üzemanyag-szegény időkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik