A szarvasi házaspár személygépkocsijával Budapest irányába tartott. Az autó a 178-as kilométernél – eddig tisztázatlan körülmények között – a szegerdői pihenőhely bejáratát és a pályatestet elválasztó terelőkúpnak ütközött, majd a jobb oldali vízelvezető árokba hajtott – olvasható a rendőrség honlapján.
A baleset következtében a járművet vezető 33 éves férfi a helyszínen meghalt, míg felesége súlyos sérülésekkel került kórházba. Az elsődleges helyszíni nyomok alapján egyikük sem használta a biztonsági övet, a gépkocsiba épített légzsákok pedig nem nyíltak ki.