Gazdaság

Tilos tiltani a házalást

Az ombudsman szerint jogsértő a házalás önkormányzati tilalma és annak a látszata is.

A helyi önkormányzatok nem tilthatják helyben a házaló kereskedést és ilyen korlátozás látszatát sem kelthetik. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint nem férnek össze a jogállamiság elvével és a jogbiztonság követelményével az olyan önkormányzati megoldások, amely alkalmasak arra, hogy a településen tartózkodó személyeket a jogi szabályozással, különösen pedig a jogkorlátozásokkal kapcsolatosan megtévesszék.

Egy panaszos jelezte beadványában Szabó Máté ombudsmannak, hogy Gádoros határában egy táblát helyeztek el, amelyen a “a házaló kereskedelem tilos” felirat szerepel. A panasz kapcsán megkeresett önkormányzat polgármestere arra hivatkozott, hogy az intézkedésekre az időskorú helyi lakosok védelme, valamint az erőszakosan, megtévesztéssel kínált, silány minőségű áruk kereskedelmének visszaszorítása érdekében került sor.

Az állampolgári jogok biztosának tudomására jutott, hogy más települési önkormányzatok rendeletben tiltották meg az úgynevezett házaló – üzleten kívüli – kereskedelmet. Szabó Máté vizsgálatot indított, melyből kiderült: a kormányhivatalok a házaló kereskedés önkormányzati korlátozásával kapcsolatos felmérésükben összesen 36 önkormányzati rendeletet és 3 határozatot találtak törvénysértőnek.

Egyes önkormányzatok nem fogalmaztak meg külön szankciót, mások az engedély nélkül folytatott “házaló” kereskedést szabálysértésnek minősítették és szankcióként pénzbírságot írtak elő. A kormányhivatalok a törvénysértő önkormányzati döntésekkel szemben megtették, és a jövőben is megteszik a szükséges intézkedéseket: törvényességi észrevételeket fogalmaztak meg, valamint állásfoglalások és körlevelek formájában tájékoztatták az érintett önkormányzatokat a jogsértő gyakorlatról és egy módszertani útmutató kiadását is tervezik.

Az ombudsman jelentésében – a miniszter álláspontjával egyetértve – rámutatott, hogy a kereskedelmi törvény alapján egyértelmű: az önkormányzatok 2009. október 1-től nem írhatnak elő korlátozásokat a házaló kereskedelmi tevékenységgel összefüggésben, valamennyi ilyen tartalmú előírás törvénysértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik