Belföld

Orbán elárulta, mekkora kárt okoznak a magyar gazdaságnak az uniós szankciók

Milos Miskov / ANADOLU AGENCY / AFP
Milos Miskov / ANADOLU AGENCY / AFP

A szankciós politika nem elvi kérdés, emiatt ugyanis az energiaárak az egekbe szöktek, ez pedig évente 10 milliárd eurós hiányt jelent a magyar gazdaságban

– közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén, pénteken Budapesten.

A kormányfő reggeli Kossuth rádiós interjújában karcosan nyilatkozott az unió Oroszországgal szemben hozott intézkedéseiről: úgy látja, hogy a szankciós politika egy lépés a háború felé, és közel vagyunk ahhoz, hogy tényleges hadviselő féllé váljon Európa.

A kormányfő az MTI híre szerint kifejtette, hogy a 10 milliárd eurós hiányból 6 milliárd eurót a gazdaságnak kell lenyelnie, míg 4 milliárd, vagyis mintegy 1600 milliárd forintos teher a költségvetésen marad. Szerinte ez az az összeg, amit az ország nem tud társadalmi célokra, például béremelésekre vagy adócsökkentésre fordítani.

Ebből a szemszögből nem tűnik túlzónak a magyar szankcióellenes politika

– hangsúlyozta Orbán.

A miniszterelnök leszögezte:

Magyarország nem fogja elfogadni, hogy az európai uniós tagállamok közösen hiteleket vegyenek fel Ukrajna megsegítése érdekében.Orbán Viktor azt javasolta, az uniós tagállamok nézzék meg, hogy Ukrajna működéséhez mennyi pénzt akarnak adni, azt arányosan, fair módon osszák el egymás között. Ezt az összeget, évente 60-70 milliárd forintot, a nemzeti költségvetésből biztosítaná Magyarország az ukránokkal kötött kétoldalú megállapodás keretében.

Az Európai Bizottság rendkívül kedvezményes, hosszú lejáratú hitelből finanszírozná Ukrajna működését: jövőre havonta 1,5 milliárd euróval járulnának hozzá az ukrán költségvetéshez. A hitelt az ukránok törlesztőrészleteiből és a tagállamok éves, arányosan megemelt tagdíjaiból fizetnék vissza.

Szijjártó Péter külügyminiszter korábban elmondta, hogy vétózni fogják a javaslatot, mondván, „korábban már vettek fel közösen hitelt a koronavírus-járvány idején”, ez azonban „több mint elég volt”, hiszen a mai napig nem férünk hozzá a helyreállítási alaphoz az EU jogállami aggályai miatt.

Orbán kijelentette:

Magyarország elítéli az orosz agressziót, segíti az ukrán népet, de arra nem hajlandó, hogy Ukrajna érdekeit saját érdekei elé helyezze.

A kormányfő szerint az általa vázolt támogatás nem sérti alapvetően a magyar nemzeti érdekeket, bár az összeg hiányozni fog a magyar költségvetésből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik