Belföld

Miután a Kúria elnöke elítélte a bírák találkozását az amerikai nagykövettel, ő is találkozott vele

Varga Zs. András, a Kúria elnöke is találkozott az Egyesült Államok magyarországi nagykövetével, David Pressmannal. A találkozóról a Kúria és az amerikai nagykövet is beszámolt.

A találkozó érdekessége, hogy nemrég az Országos Bírói Tanács bírái is találkoztak a nagykövettel a hivatalában. Akkor azonban a Kúria elnöke is elítélte a bírák találkozóját. Varga Zs. arra a közleményre reagált, amit az Országos Bírói Tanács adott ki, hogy megvédje bíráit, akik ellen a kormánymédiába lejárató hadjárat kezdett a találkozó miatt.

Varga Zs. András közleményében akkor többek között azt írta, hogy az egyes nagykövetségek természetesen kapcsolatot tartanak a fogadó állam intézményeivel, a hivatalos kapcsolatok helyszíne azonban általában a fogadó állam intézményének székhelye. Azt írta:

Visszatetszőnek tartom azt a kísérletet, hogy az OBT az egyes tagjainak közfelháborodásra okot adó viselkedését valótlan és sértő tartalmú közlemény kiadásával kísérelje meg kendőzni.

A Kúria a szerdai találkozóról azt írta, az eseményen részt vett Gyarmathy Judit, a Kúria főtitkára, Höltzl Lipót, a Kúria Nemzetközi Főosztályának vezetője, valamint Bencsik Zita, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Észak-Amerika Főosztályának vezetője.

Mint írták, a nagykövet a „Magyarországon akkreditált külképviselet-vezetők tekintetében hagyományosnak mondható bemutatkozó udvariassági látogatásra” érkezett és folytatott megbeszélést a Kúria elnökével és munkatársaival. A Kúria elnöke ennek során beszélt Magyarország ezeréves alkotmányos hagyományáról, megemlítette a 800 éves Aranybullát, és kitért a 300 éves Kúria szerepére a magyar igazságszolgáltatásban. A találkozó végén a Kúria elnöke a nagykövet kérésére megmutatta a Kúria egyik bírósági tárgyalótermét és a Kúria korábbi elnökeinek arcképcsarnokát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik