Gazdaság

Olcsó lakást kaphatnak a lakástalan pécsi fiatalok

Az önkormányzattal együttműködő építtető vállalta, hogy a lakások négyzetméterenkénti ára nem haladja meg a 203.125 forintot.

Főképp a lakástalan pécsi fiatalokat akarja otthonhoz juttatni a baranyai megyeszékhely önkormányzata azzal a programmal, amelyben az önkormányzat térítésmentesen biztosít telket a projekthez, a pécsi ingatlanfejlesztő Interpannon Invest Kft. pedig felépít a területen 29 társasházat – írja a Népszabadság.

A lap szerint a házakban összesen 352 darab 41 és 61 négyzetméteres lakást alakítanak ki. A kft. vállalta, hogy a lakások négyzetméterenkénti ára nem haladja meg a 203.125 forintot. A készülő lakásokat a cég hirdeti meg eladásra, a tulajdonosok kiválasztásának szabályrendszerét azonban az önkormányzat határozza meg. A város célja az, hogy a pécsi rászorulók jussanak lakáshoz, az üzleti célú vásárlást szeretnék megakadályozni. Ám annak nem lesz akadálya, hogy a szülők a kiskorú gyermeküknek vegyenek lakást, s a gyermek beköltözéséig kiadják albérletbe.

Pusker Zsolt, a kft. ügyvezetője a Népszabadságnak elmondta, hogy az első épület alapkövét pénteken rakták le, s a tizenkét lakásos házat júniusban adják át. A kft. 2014 végéig meg akarja építeni mind a 352 lakást. Az önkormányzattal kötött szerződés értelmében a négyzetméterenkénti ár akkor sem emelkedhet, ha a cég csak évekkel később tudja megépíteni és értékesíteni a lakásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik