Nagyvilág

1972 óta először nem egy Le Pen vezeti a francia Nemzeti Tömörülést

Jaak Moineau / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Jaak Moineau / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Jordan Bardellát választotta meg új elnökének a francia szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés szombati kongresszusán.

A szavazás eredményét a leköszönő elnök, Marine Le Pen jelentette be, aki az ellenzéki párt nemzetgyűlési frakcióvezetőjeként folytatja a politizálást.

A 27 éves európai parlamenti képviselőnek a gyakorlatban már egy évvel ezelőtt átadta a párt vezetését Marine Le Pen, amikor megkezdte a felkészülést a 2022. áprilisi elnökválasztásra, amelyen végül második helyen végzett.

Bardella az első olyan elnök az 1972-ben, Jean-Marie Le Pen által alapított párt élén, aki nem tagja a Le Pen családnak, jóllehet korábban Marine Le Pen egyik unokahúgával élt együtt.

A 40 ezer párttag 84,84 százaléka szavazott rá, míg kihívója, Louis Alliot, a déli Perpignan polgármestere, Marine Le Pen korábbi élettársa a voksok 15,16 százalékát szerezte meg.

Marine Le Pen szeptemberben jelentette be, hogy nem kívánja visszavenni a pártvezetést, ugyanakkor a politikai életet sem akarja elhagyni, és nem zárta ki, hogy negyedszerre is elindul öt év múlva az elnökválasztáson.

Az a tény, hogy a pártelnök nem a Le Pen nevet viseli, a nyitás és a bizalom jele Marine részéről az új generáció irányába

– mondta Jordan Bardella az AFP hírügynökségnek.

Én a folytonosság jelöltje vagyok, azt a hihetetlen örökséget kívánom továbbépíteni, amelyet Marine átad

– tette hozzá.

Az új pártvezető korábban már többször jelezte: támogatni kívánja Marine Le Pen jelöltségét a 2027-es köztársasági elnökválasztásra.

Miután Marine Le Pen az idei elnökválasztás második fordulójában alulmaradt Emmanuel Macronnal szemben, a júniusi nemzetgyűlési választást megelőző kampányt vezette. A Nemzeti Tömörülésnek pedig a választásokon sikerült megtízszereznie a képviselői számát: az 577 fős nemzetgyűlésbe 89 képviselőt tudott küldeni, s ezzel a legnagyobb önálló ellenzéki frakciót alkotja az alsóházban.

A megerősödött Nemzeti Tömörülés az elmúlt hónapokban a konstruktív ellenzéki szerepet választotta az arculatváltás és a kormányzóképesség hangsúlyozására.

Ezt a folyamatot és a vezetőváltást a párt élén azonban megzavarta a nemzetgyűlésben csütörtökön történt rasszista incidens. Miközben az ellenzéki – radikális baloldali – Engedetlen Franciaország egyik kongói származású, fekete bőrű képviselője, Carlos Martens Bilongo a kormányt kérdezte az SOS Méditerranée francia humanitárius szervezet által működtetett Ocean Viking hajóról, amely fedélzetén 234 migránssal a szicíliai partoknál vesztegel és kikötésre vár, a Nemzeti Tömörülés egyik képviselője, Grégoire de Fournas azt kiabálta felé, hogy „Menjen vissza Afrikába! (qu’il retourne en Afrique!)”.

A képviselőt – aki eredetileg elnökké választása esetén Jordan Bardella szóvivője lett volna – kéthetes átmeneti kizárásra és parlamenti honoráriuma felének kéthavi megvonására büntette a nemzetgyűlés.

Jordan Bardella egy északi párizsi elővárosban nőtt fel, ahol olasz bevándorló anyja egyedül nevelte fel.

Mindennap azt láttam az ablakból, vagy amikor bementem az épületbe, hogy kábítószer-kereskedők vannak mindenhol. 5, 6 és 7 éves fejkendős lányok csoportját is láttam mindennap

– mondta az új pártelnök a közelmúltban egy nagygyűlésen, ahol arról is beszélt, hogy a 2005-ös külvárosi zavargások után döntött úgy, hogy alig 16 évesen csatlakozik Marine Le Pen pártjához.

Le Pen „az ellenzéki és protestpolitikát kormányzóképes politikává alakította át” – hangsúlyozta Bardella.

Az új pártelnök az elmúlt hónapokban közeledést mutatott a jobboldal egyesítését szorgalmazó Eric Zemmour, az elnökválasztás első fordulójában 7 százalékot elért jobboldali publicista Visszahódítás nevű pártjához, amelynek egyik fő témája Renaud Camus író elmélete a „nagy lakosságcseréről”, amely szerint a muszlim bevándorlók lassanként kiszorítják az őslakosokat Európából. A Nemzeti Tömörüléstől jobbra álló párttal való együttműködést Marine Le Pen mindeddig elutasította.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik