Kultúra

Megszűnik a MaNK és a hozzá tartozó alkotóház is bezár

Kovács Attila / mti
Kovács Attila / mti

Megszűnik a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., azaz a MaNK, és februárig bezárt a hozzá tartozó zsennyei alkotóház is, tudta meg a Telex. A hírt azóta Demeter Szilárd is megerősítette a lapnak, aki elmondta, a szervezet beleolvad a Petőfi Kulturális Ügynökségbe

Többször elmondtam nyilvánosan, hogy a racionalizáció híve vagyok, valamint szeretném, ha meg tudnánk szüntetni a párhuzamosságokat. Feltehetően így van ezzel a Magyar Kultúráért Alapítvány többi kurátora is, mivel hónapokkal ezelőtt az a kuratóriumi döntés született, hogy a tulajdonunkba került cégek esetében elindítjuk ezt a folyamatot

– írta a Telexnek Demeter. A racionalizálás érinti az ingatlanvagyont, az alkotóházak funkcióit újragondolják, és a kisösztöndíjak rendszerét is megerősítenék.

Ami a MaNK szentendrei központját illeti, reményeink szerint a méltatlanul elhallgatott nagyságunk, Hamvas Béla nevét vehetné fel, neki amúgy is van kötődése Szentendréhez, és összművészeti központként Hamvas öt géniuszát megidézve Kárpát-medencei kulturális térként mutatja meg a kortárs magyar művészetet

– mondta a tervekről, és kifejtette azt is, hogy a MaNK alkotóházai (Zsennyén, Mártélyon, Szigligeten, Galyatetőn, Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen)

alkotóházak maradnak. Még pontosabban: a jövőben tényleg alkotóházakként működnek, és nem szakszervezeti üdülőként. Mindemellett még gondolkodunk, milyen modellben tudjuk biztosítani a fenntartható működést

– fejtette ki. A zsennyei ház bezárását az energiaválság miatti, ideiglenes megoldásnak nevezte, mondván, a telejs ingatlanműködtetést újra akarják gondolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik