Belföld

Debreceni BMW-gyár: több ezer török és pakisztáni vendégmunkás miatt aggódik az ellenzék

Debrecen mellett, a BMW-gyár területén felépülő konténervárosban szállásolják el azokat a vendégmunkásokat, akik az autógyár építkezésén dolgoznak majd. Az elmúlt napokban nagy vita alakult ki a helyi ellenzék és a város fideszes vezetése között a sok érkező külföldi miatt, akik egyes értesülések szerint Törökországból, Pakisztánból és más országokból származnak.

Két hete a 24.hu írta meg, hogy a német BMW-csoport a török Yapi Merkezi Holdinggal kötött szerződést a debreceni autógyár két gyáregységének megépítésére. A megállapodást augusztusban kötötték meg, ám erről Magyarországon nem tettek közzé semmilyen információt, pedig a gyár az Orbán-kormány egyik presztízsberuházása.

Azt is a 24.hu írta meg, hogy a magyar építőcégek szerint a török vállalat azért tudott jóval olcsóbb áron dolgozni a 400 hektáros, azaz több mint négy margitszigetnyi debreceni telephely új épületein, mert török és más olcsó munkaerőt kínáló keleti országokból hoz be munkaerőt.

Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Egyesület önkormányzati képviselője a napokban azt állította, hogy információi szerint több ezer külföldi, valószínűleg török vendégmunkás érkezik Debrecenbe, és egy ideig konténerházakban fognak lakni.

Több ezer külföldi, valószínűleg török vendégmunkás érkezik a városba, meghatározott ideig itt fognak lakni és információink szerint konténer házakban. Én azt a kérdést vetettem fel a közgyűlésen megkérdezve a polgármesteri vezetést, hogy vajon ilyen mennyiségű külföldi munkavállaló érkezésére a város miként készült fel

– fogalmazott az ATV Híradójának a helyi ellenzéki politikus.

A DK Debrecenben élő parlamenti képviselője szerint eredetileg magyar munkahelyek teremtését ígérték a gyár beharangozásakor.

Most azt halljuk, hogy több mint kétezer pakisztáni, török, meg ki tudja milyen vendégmunkást akarnak idehozni. Bódévárosba telepítve, ahol se a közbiztonság, se a közegészségügy, se az egészségügyi ellátás, se az oktatás, se semmi nem lesz megoldva

– fogalmazott Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője.

A Debrecenbe érkező vendégmunkásokkal kapcsolatban a város fideszes polgármestere azt mondta: érdekes, hogy az eddig a befogadás fontosságát hangsúlyozó ellenzék szólal fel az ideérkező külföldiekkel szemben. Szerinte a munkások nem fognak gondot okozni a városban.

Debrecen számára a közbiztonság rendkívül fontos. Debrecen az ország egyik legbiztonságosabb városa, ennek a fenntartása továbbra is érdekünk, és bárki dolgozik, bármilyen nációhoz tartozóan itt Debrecenben, a közbiztonság kritériumairól gondoskodni kell

– vélekedett Papp László polgármester. A polgármester azt is hangsúlyozta: abban nem az önkormányzat az illetékes, hogy egy BMW méretű világcég kivel végezteti el a különféle munkafolyamatokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik