„A hangomat felhasználva egy automata hívja fel telefonon a pécsieket a napokban azzal, hogy mondják el álláspontjukat három kérdésben. Az első, hogy a kulturális főváros évében már ne legyen feltúrva a belváros, a második, hogy a város elfogadja-e a magasabb összegű ajánlatot, de még ebben az évben zárja le a beruházást, a harmadik pedig, fontos-e, hogy a Széchenyi tér felújítását pécsiek végezzék” – mondta el a fideszes polgármester.
Megjegyezte: a hívások költségeit polgármesteri keretéből fizeti, mert „inkább erre költ, mint hogy a pécsiek akaratával szemben elköltsenek háromszázmilliót”.
Páva Zsolt magyarázata szerint erre azért van szükség, mert a kivitelezési közbeszerzési eljárásra érkezett legolcsóbb ajánlat szerint öt helyszín, köztük több belvárosi utca és a Széchenyi tér felújítása a tervezett nettó 1,8 milliárd forintnál akár háromszázmillióval is többe kerülhet, s a közgyűlési döntéshez fontosnak tartja kikérni az emberek véleményét.
Hozzátette: ha elfogadják a kivitelezői ajánlatot, pótolni kell a hiányzó összeget, ám ha a „túllépés” miatt érvénytelenítik a pályázatot, és helyette újat írnak ki, az egész eljárás hosszabb lesz, s az építkezés ez év vége helyett 2010 májusra fejeződik be. „Ez olyan dilemma, melyet nem szeretnék egyedül eldönteni” – mondta.
Merza Péter, az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program fejlesztési igazgatója közölte, hogy a közbeszerzési eljárás pénteken zárul, A beruházás az EKF keretében, nyolcvanöt százalékban európai uniós forrásból valósul meg.
Hozzáfűzte: a pénzből az érintett utcák és terek, köztük a város főterének számító Széchenyi tér, 220 nap alatt újulnak meg. Utóbbin megszűnik a közlekedés, a parkolás, megerősítik, kicserélik a burkolatot, a járművek helyét különböző „élményelemek”, köztük szökőkutak veszik át, s elvégzik a teljes akadálymentesítést is.
