Az Országgyűlés külügyi bizottságának delegációja (amelyben Kozma József szocialista alelnök is részt vesz) szerdán a román parlamentben folytatott megbeszéléseket Borbély Lászlóval, a képviselőház külügyi bizottságának elnökével és a bizottság tagjaival.
Az ezt követő sajtótájékoztatón Borbély László elmondta: a felek egyetértettek abban, hogy a román-magyar kapcsolatokban a gyakorlatiasság elvét kell érvényesíteni, amikor a két ország külpolitikai lépéseit egyezteti, vagy közös akciókat tervez. Érintették a magyarországi román kisebbség helyzetével kapcsolatos kérdéseket, megvitatták a két ország Ukrajnához, Moldovához és Oroszországhoz fűződő viszonyát, valamint az EU-n belüli együttműködésük kérdéseit.
Németh Zsolt bizottsági elnök elmondta: jövőre Magyarországon és Romániában olyan választások lesznek, amelyek nagymértékben kihatnak a következő esztendőkben a magyar-román kapcsolatokra. A két ország között kialakulhat egy lényegesen szorosabb együttműködés, egy mélyebb szövetségi kapcsolat, összekötheti őket az atlanti elkötelezettség. A magyar politikus szerint ennek azért van nagy jelentősége, mert az amerikai külpolitika ezekben a hónapokban alakítja ki a közép- és kelet-európai térséggel kapcsolatos irányvonalát.
