Szórakozás

George Clooney szerint katasztrófával ért fel, ahogyan annak idején megkérte a felesége kezét

Emma McIntyre / Getty Images for Turner
Emma McIntyre / Getty Images for Turner
Nem úgy alakult a lánykérés, ahogyan elképzelte.

George Clooney és Amal Clooney 2013-ban kezdtek randevúzni, 2014 tavaszán pedig már jegyben jártak. A színész nemrég Drew Barrymore műsorában árulta el, hogy a lánykérés nem éppen úgy alakult, ahogy fejben eltervezte.

Mint mondta, vacsora közben akarta feltenni a nagy kérdést, miközben a nagynénje, Rosemary Clooney dala szólt. Mindezt úgy tervezte, hogy elfújja az asztalon égő gyertyát, majd megkéri a párját, hogy vegyen elő egy öngyújtót egy kis dobozkából, amibe a gyűrűt is rejtette.

Kihúzta a kis fiókot, és azt mondta: itt egy gyűrű. Mintha valaki itt hagyott volna egy gyűrűt egy évvel ezelőtt

– emlékezett vissza Clonney, aki ezt követően térdre ereszkedett, a párjának viszont több időbe telt válaszolnia, mint ami a térdeinek kellemes lett volna.

Szó szerint azt mondtam neki, figyelj, tényleg nagyon szeretnélek feleségül venni, de nem vagyok már fiatal, térden állok, meg fog fájdulni a csípőm.

Amal Clooney végül ezt hallva gyorsan igent mondott, és még az év őszén hozzá is ment a színészhez.

Clooney azt is elmondta Barrymore-nak, hogy bár mostanra imádja, hogy a feleségével ikreik születtek, amikor egy ultrahangvizsgálat során ezt a tényt közölték vele, azt is katasztrófaként élte meg. Mint mondta, a felesége húgának is ikrei születtek, és egyáltalán nem gondolták, hogy az ő családjuk is rögtön két gyerekkel bővül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik