A Broaddus-család még 2014-ben érezte úgy, hogy belenyúltak a tutiba: mivel a családfő egyre feljebb lépdelt a ranglétrán egy manhattani biztosítócégnél, megengedhettek maguknak egy fehér kerítéses álomházat a gazdag New York-iak kertvárosának számító Westfieldben. Beköltözésük után három nappal kapták az első titokzatos levelet egy név nélküli feladótól, aki üdvözölte őket a környéken. A magát Megfigyelőnek nevező feladó elárulta, hogy a ház iránt érzett megszállottság családi vonás: nagyapja már az 1920-as években figyelte a házat, ahogyan aztán az apja, és most ő is, mert várják a „második eljövetelt”. Akkor még ártalmatlan gesztusnak gondolta a család a küldeményt, és nem különösebben pánikoltak miatta.
A helyzet azonban változott, amikor két héttel később egy újabb levél érkezett, amelyben a feladó már név szerint említette a család tagjait, köztük a gyerekeket is.
A 657 Boulevard alig várja, hogy beköltözzenek. Évek óta nem uralta ifjú vér a ház folyosóit. Megtalálták már az épület összes titkát? Az ifjú vér játszik majd a pincében? Vagy túlságosan félnek oda lemenni egyedül? Én a helyükben nagyon félnék. Messze van a ház többi részétől. Az emeletről nem hallatszik a sikolyuk.
A levél többi része sem nélkülözte a bizarr részleteket. Több olyan információra is utalt, amelyet csak onnan tudhatott a levélíró, ha járt a házban: hogy hol alszanak a gyerekek, mit csinált az egyikük délután. De nemcsak a postaládában találtak bizarr dolgokat: az egyik szomszéd házaspár ugyanazt a kifejezést – ifjú vér – használta, amikor átugrottak üdvözölni a családot, a kertben pedig rombolás nyomait fedezték fel. A család nem olyan meglepő módon ekkor döntött úgy, hogy egyelőre nem költöznek be a házba. A Megfigyelő azonnal hiányolni kezdte őket: „Hová lettek? A 657 Boulevard hiányolja önöket!” – írta egy újabb levélben.
Mivel a rendőrség látszólag tehetetlen volt, a rejtély iránt egyre megszállottabban érdeklődő édesapa más irányba indult el: előbb kamerákat szereltetett fel, és saját maga járőrözött, majd magánnyomozót fogadott, két FBI-ost is felbérelt, írásszakértőkkel elemeztette a leveleket, ám semmi komoly eredményt nem értek el. Egyedül a leveleken található DNS-vizsgálat hozott kézzelfogható eredményt: kiderült, hogy női DNS volt a borítékon, ám ezzel nem feltétlenül kerültek közelebb a Megfigyelő kilétéhez.
Broaddusék a levelek miatt végül sosem költöztek be a házba, inkább bérbe adták azt, illetve be akarták perelni az előttük ott lakó családot. Azzal vádolták őket, hogy ők is kaptak évtizedekkel korábban hasonló levelet, mégis eltitkolták ezt a házhoz járó bizarr extrát előlük. Az ügy végül nem jutott el a bíróságig, hiszen az előző lakók mindössze egyetlen hasonló levelet kaptak, amely üdvözölte őket a környéken.
Az eset azonban nemcsak azért viselte meg a családot, mert az állandó rettegés ráment mentális egészségükre, hanem azért is, mert a helyiek kirekesztették őket a közösségből, sokan ugyanis úgy gondolták, ők maguk rendezték meg az egészet, hogy ebből profitáljanak. Jó kérdés, hogy mire gondolhattak azok, akik szerint előnyt kovácsolt ebből a család: Broadduséknak kölcsönt kellett felvenniük, hogy máshova költözzenek, és a házat végül 2019-ben tudták csak eladni jóval áron alul. A gyerekek iskolai zaklatásnak voltak kitéve, és a családi idill is romokban volt.
A westfieldi Megfigyelő kilétére sosem derült fény, bár rengeteg teória született arról, ki is lehet az, sosem sikerült komolyan vehető gyanúsítottat előállítani. A Broaddusékat követő lakók egyetlen levelet kaptak, amely más stílusban, fenyegetőbb hangnemben íródott és Broaddusék haláláról fantáziált, azt követően többé nem jelentkezett a Megfigyelő. A történet akkor kapott nagy nyilvánosságot, amikor 2018-ban a New York Magazine-ba Reeves Wiedeman hosszú cikket közölt róla – egyrészt újranyitották a nyomozást (ismét eredménytelenül), másrészt már a filmesek figyelmét is felkeltették.
A Netflix végül hétrészes minisorozatot csinált belőle A megfigyelő címmel, amelyhez az a Ryan Murphy horrorspecialista adta a nevét, aki nem is olyan rég a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztorival bizonyította be, hogy a fiktív rémek mellett a valós pszichopaták is izgatják fantáziáját. A készítők azonban úgy vélték, hogy a valóság – főleg, hogy épp a valódi igazság nem is ismert – nem szolgáltat elég alapanyagot. Tény, hogy hét részen keresztül nem túl izgalmas nyomon követni egy család életét, amint egy postaládától rettegnek, így krimiként fikcionalizálták a történetet.
A sorozatban a tökéletes amerikai mintacsaládot megtestesítő Brannockék költöznek be sztájlingolt púderszínű ruháikban a házba, hogy aztán a sorban érkező levelek halálra rémítsék őket. A környéken mindenki rettentően furcsa, mintha csak Bizarrfalvára költöztek volna: a szomszédban egy mocskos szájú nyugdíjas házaspár kezdi azonnal terrorizálni őket, a másik szomszéd szellemi fogyatékos fia pedig néha hirtelen felbukkan az ételliftjükben.
Egészen idáig még működik is a megvalósítás, amely kötelezően hozza azoknak a filmeknek a hangulatát, amelyekben a boldog család beköltözik gyönyörű otthonába, hogy aztán ott rendre szellemek vagy rémek által véres halált haljanak, vagy legalábbis egy életre traumatizálódjanak. A jumpscare-ek közül azonban a film hamar éles kanyart vesz, és egy teljesen más műfajban találja magát. Brannockék ugyanis felkérnek egy magándetektívet, akinek érkezésével hirtelen egy Agatha Christie-paródiára vált a film: a magánnyomozók nemlétező divatlapjából öltözködő detektív nehezen komolyan vehető módon gyanúsítja végig szinte az egész környéket, felvonultatva az összes detektívklisét.
Az egyre szövevényesebb sztoriban fiktív és kevésbé fiktív, de meglehetősen bizarr elemek keverednek: előkerülnek szekták, vaskalapos nyugdíjasok, skizofrén szomszéd, sőt, még a QAnon is. De a filmkészítők beleszőttek más bűntényeket is: a John Graff néven feltűnő férfi valójában John List, aki a hetvenes években Westfieldben irtotta ki családját, majd csaknem húsz évre nyoma veszett. Az ilyen mellékszálak ellenére sem lesz azonban A megfigyelő igazán félelmetes, a történet előrehaladtával túlzsúfoltsága miatt csak egy teljesen átlagos whodunit (detektívtörténet) lesz belőle. Erre az sem feltétlenül mentség, hogy egy láthatatlan megfigyelővel kevésbé lehet feszültséget gerjeszteni, hisz egy sor filmes bizonyíték van arra, hogy azzal lehet csak igazán.
Pedig a szereplőgárdára nincs panasz: bár talán Naomi Watts számít nagyobb sztárnak, aki hozza is a kötelezőt, de Bobby Cannavale széthulló macsókaraktere ellopja előle a showt. A mellékszerepekben – vagy ha úgy tetszik, a gyanúsítottak listáján – is olyan színészeket találunk, mint Margot Martindale, Mia Farrow, Noma Dumezweni vagy épp Jennifer Coolidge, akik egytől egyig jól alakítják a környék rém furcsa figuráit.
Ám hiába a patinás szereplőgárda, A megfigyelő sajnos nem igazán találta el a sztorihoz passzoló műfajt. Mintha a készítők nem bíztak volna eléggé a nézőikben, és nem hitték volna el, hogy abban rejlik az igazi rettegés, amivel a true crime-sorozatok virágkorában bárki tud azonosulni: hogy már otthon sem érezhetjük magunkat igazán biztonságban.
A megfigyelő (Watcher), 2022. A 7 epizód elérhető a Netflixen. 24.hu: 6/10
