Élet-Stílus

Ázsia Expressz: Kiss Ernő Zsolt elsírta magát, amikor meglátta, hogy elhagyta a kislányától kapott karkötőjét

Úgy érzi, a szupererejét is elveszítette a tárggyal együtt.

Az Ázsia Expressz mai adásának előzetese szerint Kiss Ernő Zsolt az egyik feladat teljesítése közben elhagyott egy, a szívéhez nagyon közel álló tárgyat: egy karkötőt, amit a kislánya, Zuzu készített neki.

A színész utazás közben eszmélt rá, hogy az ékszer nincs a csuklóján, majd a könnyeit kezdte törölgetni, miután a felesége, Nyári Darinka is sírva fakadt a pillanat hevében.

Semmi baj! Itt van az enyém! Figyelj, ez ma olyan nap volt, hogy csak az tartotta bennem az erőt, hogy azt mondtad, soha ne add fel. Ennek most kellett leszakadnia

– mondta könnyek között Nyári.

Az a baj, hogy én úgy gondolta eddig, hogy… lehet, egy kicsit túl van ez az egész misztifikálva, de hogy ez a karkötő nekem az én kis szupererőm. Bírom és tolom, ameddig csak bírom, mert ott van velem valamilyen szinten Zuzu is ezzel a karkötővel. Amikor ez elszakadt, akkor azt éreztem, mintha elengedte volna a Zuzu a kezemet, elvesztettem a szupererőmet

– magyarázta később a kameráknak Kiss.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik