Gazdaság

Az LMP szerint a kormányzati matek a brutális hiány oka

Az LMP a Költségvetési Bizottság rendkívüli összehívását kezdeményezi.

Az ellenzéki párt szerint tisztázni kell, miért szaladt el az államháztartási hiány, „mivel a kormány a sötétben tapogatózik”. A párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője emlékeztet rá, hogy két hónap alatt teljesült az egész évre előirányzott deficit 81 százaléka, a kabinet indoklása mégsem ad egyértelmű választ arra, miként lesz így fenntartható a költségvetés egyenlege.

Az ellenzéki politikus szerint a hiány elszaladása olyan mértékű, hogy azt a stabilitási tartalék sem tudja fedezni. Scheiring Gábor szavai szerint hiteltelen, amikor a kormány a kialakult helyzetet a válságadók későbbi beérkezésével magyarázza. Ez „felettébb valószínűtlen”, mert ez a tétel egy hónapra legfeljebb 30 milliárd forintot jelent – írta a képviselő.

Szerinte a „nyugdíjeinstandra” eső rész mintegy ötvenmilliárd forint, így nagy jóindulattal a kabinet talán százat tud megokolni a februárra eső négyszázötvenmilliárdból”. A kialakult helyzet átlátását nehezíti, hogy míg az adócsökkentések minden hónapban alacsonyabb bevételt biztosítanak, a tervezett egyensúlyt megteremtő egyszeri bevételek csak később folynak be.

A Lehet Más a Politika szerint az „Orbán-kormány elhibázott számításainak most jött el a böjtje”. A kabinet felültervezte a foglalkoztatási adatokat, miközben januárban mintegy 90 ezerrel nőtt az álláskeresők száma és a növekedés is elmaradt a várttól – ezek pedig mind rontották a költségvetési hiány alakulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik