Gazdaság

Eljárást indít az állami kukaholding ellen a Budapesti Közművek

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. hétfőn közleményben tudatta, hogy jogi eljárást indít a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. ellen annak érdekében, hogy a fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjakat visszaszerezze.

A közleményben felidézték, hogy az FKF Nonprofit Zrt., majd jogutódja, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. hulladékgazdálkodási bevétele

  • 2017-ben 30,56 milliárd forint volt,
  • 2018-ban 30,91 milliárd,
  • 2019-ben 28,41 milliárd,
  • 2020-ban 27,99 milliárd,
  • 2021-ben pedig 26,16 milliárd.

Tehát az elmúlt, pénzügyileg lezárt ötéves időszak elejéhez képest mára a tevékenység finanszírozása mintegy 15 százalékkal csökkent, az FKF bevételeinek mértékét pedig a kukaholding szabályozza. Megjegyezték, hogy ebben az időszakban a fogyasztói árindex 18,2 százalék, az FKF által beszerzett áruk és szolgáltatások árát meghatározó ipari termelői árindex 31,6 százalék volt; a forint az euróhoz képest 15,9 százalékot romlott.

A kukaholding markáns forrásszűkülést okozott az elmúlt három évben, miközben az ellátandó feladat volumene változatlan maradt. Budapest területe nem lett kisebb. A társaságunknál dolgozó, a hulladékgazdálkodási tevékenységet ellátó létszám nem csökkent. Látható tehát, hogy az önkormányzati választást követően az állam évente mintegy 3–5 milliárd forinttal kevesebb finanszírozást juttat az FKF-nek. A Budapesti Közművek kénytelen megindítani a szükséges jogi eljárásokat az NHKV ellen annak érdekében, hogy a fővárosiak által az elmúlt három évben befizetett kukadíjak és az FKF dolgozók által a fővárosi hulladékból megtermelt egyéb bevételek teljes mértékben a Társasághoz kerülhessenek

– áll a Budapesti Közművek közleményében.

A két cég közötti vita évek óta tart, az NHKV hétfő délelőtt szintén közleményben tudatta, hogy időben kifizeti számláit, nincs lejárt tartozása, és visszautasítja Mártha Imrének, a Budapesti Közművek vezérigazgatójának állításait, amelyek szerint visszatartja a forrásokat, illetve tartozik számos cégnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik