Sport

Vendégek nagy napja az NHL-ben

Az észak-amerikai hokiliga legutóbbi játéknapjának mindhárom meccsén a vendégcsapat nyert.

Egy első percben szerzett gól hamar megnyugtathatja a csapatot, éppen ez történt magyar idő szerint szerda hajnalban, Floridában is, ugyanis a vendég Toronto már 41 másodpercet követően mattolta Dwayne Roloson kapust. A hazaiak még az első harmadban egalizáltak, innentől kezdve azonban a Juharlevelesek diktálták a tempót, akik már az első szünetre 3-1-es vezetéssel vonulhattak.

A továbbiakban még újabb négy gólt szerzett a kanadai gárda, amely így idegenben aratott kiütéses, 7-1-es győzelmet. Vendégoldalon Tim Connolly és Tyler Bozak is három-három ponttal zárta a mérkőzést. A Toronto ezzel a sikerrel egy pontra feljött a keleti éllovas Pittsburgh Penguinsre.

Torontói hetes Tampában:

Egy másik kanadai gárda, az Edmonton Oilers is idegenben gálázott, a gárda ugyanis 6-2-re páholta el a szebb napokat is megélt Nashville Predatorst. Az északi együttes ezt megelőzően zsinórban négy meccset bukott el vendégként, a sorozat megszakításában pedig nagy szerepe volt a duplázó Jordan Eberle és Shawn Horcoff kettősnek.

Eberle egy ízben bolondot csinált a védőkből:

A játéknap harmadik meccsén az egy-egy góllal és assziszttal záró Mike Richards 3-2-es győzelemre vezette a Los Angeles Kingst St. Louisban. A fordulatos mérkőzésen szűk hat perccel a rendes játékidő letelte előtt született a győztes találat, amely Willie Mitchell nevéhez fűződik. A veterán védő idei első találata volt ez.

Eredmények – NHL, alapszakasz
St. Louis Blues-Los Angeles Kings 2-3
Tampa Bay Lightning-Toronto Maple Leafs 1-7
Nashville Predators-Edmonton Oilers 2-6

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik