Gazdaság

12 pont, amivel csökkenteni lehet a szegénységet

A Magyar Szegénységellenes Hálózat szerint itthon az elmúlt három évben nőtt és mélyült a szegénység.

Március 15-ig 12 pontban gyűjti össze a Magyar Szegényellenes Hálózat (MSZH) a téma legégetőbb problémáit és az eddigi kormányzati intézkedéseket, valamint javaslatokat is megfogalmaz. A Széll Kálmán-tervben szereplő lépések ugyanis szerintük tovább rontanak a hátrányos helyzetben élők helyzetén.

A Magyar Szegénységellenes Hálózat szerint itthon az elmúlt három évben nőtt és mélyült a szegénység – áll a szervezet Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményében. Pedig 2007-ben elfogadták a gyerekszegénység elleni stratégiát és tavaly kineveztek a társadalmi felzárkóztatásért felelős kormányzati szereplőt, mégsem láthatók azok a konkrét kormányzati lépések, amelyek a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység mérséklését segítenék elő – írja az MSZH. Véleménye szerint az elmúlt fél évben bevezetett jogszabályi változtatások és a napokban nyilvánosságra hozott Széll Kálmán-tervben szereplő intézkedések tovább rontanak a hátrányos helyzetben lévők helyzetén.

A hálózat felhívja figyelmet, hogy rendszeresen jelennek meg az érzékelhető negatív társadalmi folyamatokra, várható hatásokra figyelmeztető nyilatkozatok, elemzések, ám ezek mintha nem jutnának el a megfelelő fülekbe. Éppen ezért március 15-ig 12 alkalommal, 12 témát körbejárva gyűjtik össze a legégetőbb problémákat és az eddigi kormányzati lépéseket, de megfogalmaznak javaslatokat is. A felhívások fő üzeneteit március 15-én 12 pontban összegzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik