Belföld

Életveszélyes fejsérülést szenvedett a VII. kerületi sörözőnél leütött férfi – videó

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 35 éves férfival szemben, aki februárban úgy megütötte ököllel az ismerősét egy erzsébetvárosi söröző előtt, hogy az hanyatt esett, és életveszélyes fejsérülést szenvedett.

A főügyészség tájékoztatása szerint e terhelt az előző esti szórakozás után, már ittasan ment a sörözőbe. Itt találkozott a későbbi áldozatával, akit látásból ismert. A két férfi üdvözölte és megölelte egymást, azonban később a vádlottat zavarni kezdte a másik férfi trágár viselkedése, káromkodása, ezért igyekezett elkerülni őt.

A délelőtt folyamán a sértett már távozásra készült, és kiment a barátnőjéhez a söröző elé. A férfi a söröző ablakán keresztül egy ideig figyelte őt, majd utána ment, és rövid szóváltást követően, ököllel arcon vágta. Ismerőse az ütés hatására hanyatt esett, a fejét tompítás nélkül, nagy erővel a járda aszfalt burkolatába ütötte és elvesztette az eszméletét.

A terhelt segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, egy járókelő hívott mentőt a leütött férfihez. A bántalmazott férfi  életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, az időszerű és szakszerű orvosi ellátás nélkül meg is halhatott volna.A Fővárosi Főügyészség letöltendő börtönt kért az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik