A megkérdezettek 96 százaléka hallott már arról, hogy polgári engedetlenséggel és sztrájkkal tiltakoznak a pedagógusok, többségük – 69 százalék – pedig támogatja is a tanárok törekvéseit, derül ki a Publicus Intézet Népszava számára készített felméréséből.
A bizonytalanok körében 72 százaléknyian feleltek egyértelmű igennel, 18 százaléknyian pedig nemmel.
A felmérés során arra is kíváncsiak voltak, a válaszadók támogatnák-e a pedagógusok munkabeszüntetését azzal, hogy sztrájk idején nem vinné be az iskolába a gyermekét, vagy idősebb gyerek esetén hozzájárulna, hogy ne menjen iskolába. A résztvevők 72 százaléka igennel felelt, 24 százalék nemmel, 4 százalék nem tudta eldönteni. Ebben a kérdésben is nagy a politikai megosztottság: az ellenzékiek 92 százaléka válaszolt egyértelmű igennel, a kormánypártiaknak pedig a 40 százaléka.
Azzal, hogy a tanárok béremelését az Európai Bizottsággal történő megegyezéstől tette függővé a kormány, a megkérdezettek 72 százaléka nem ért egyet, összesen 20 százalék hajlik teljesen vagy inkább a kormány álláspontja felé.