Gazdaság

A terméktanács nem demonstrál a sertéstartókkal

Inkább a tárgyalóasztal mellett oldanák meg a szakmai gondokat.

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) nem akar szakmapolitikai kérdéseket utcára vinni, ezért nem vesz részt a sertéstartók holnapra tervezett budapesti, Kossuth téri demonstrációján.

A VHT elnöke hangsúlyozta: annak a híve, hogy a szakmai kérdéseket tárgyalóasztal mellett vitassák meg, és a vidékfejlesztési tárca részéről olyan együttműködést tapasztalt, amely az általa felvetett szakmai kérdések előre vitelével kecsegtet.

Németh Antal példaként említette, hogy a múlt évről elmaradt állatjóléti támogatásokat – amelyek összesen mintegy kétmilliárd forintot tettek ki – várhatóan még e hónap végéig megkapják a tenyésztők. Emellett az idei állatjóléti támogatás mértéke mintegy hatmilliárd forint lesz. Továbbá az állategészségügyi megelőzésre szánt összeg az idei évre mintegy 3,5 milliárd forintra rúg, és az állati hulla megsemmisítésére mintegy kétmilliárd forintos segítségre számíthatnak a sertéstartók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik