Belföld

Tankerületi levelet kap a Karinthy gimnázium polgári engedetlenségben részt vevő 24 tanára, közösen mennek el érte

Levelet kapnak tankerülettől a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium azon tanárai, akik szerdán részt vettek az oktatás helyzete miatt tartott polgári engedetlenségben – írta a Facebookon az iskola egyik tanára a Blikk beszámolója szerint.

A bejegyzés szerint a gimnázium igazgatóját csütörtökön behívták a Külső-Pesti Tankerületi Központba, ahol Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24 névre szóló levelet azzal, hogy azokat továbbítsa a címzetteknek. A bejegyzés szerint „a ma jelen lévő kollégák az átvételt megtagadták arra hivatkozva, hogy a mi munkáltatónk nem az igazgatónk, hanem Rábel Krisztina tankerületi igazgató”.

A tanárok jelezték azt is, hogy október 7-én pénteken reggel 8 órakor elmennek a tankerület elé, hogy személyesen vegyék át a levelet, és másokat is arra biztatnak, hogy tartsanak velük.

Szerdán a Karinthy gimnázium 34 pedagógusa sztrájkolt vagy részt vett a polgári engedetlenségben (az utóbbi számít jogszerűtlennek). Jelenlegi és volt diákok, tanárok, szülők és támogatók élőlánccal vették körbe az iskola épületét, majd leragasztott szájjal tiltakoztak az elnémításukra tett kísérletek ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik