Kazinczy Lajos, a tizenötödik aradi vértanú emlékére állított emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben a Madách Színház és a Nemzeti Örökség Intézete. Az avatóünnepségre egy különleges, tematikus séta keretében került sor, majd azt követően a Madách Színház művészeinek előadásában felcsendültek a Kazinczy Lajos életét színpadra állító musical, A tizenötödik legismertebb dalai is. – olvasható a Madách Színház sajtóközleményében.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hős tábornokaira legtöbbször aradi tizenhármakként hivatkoznak – lényegesen kevesebben azonban ismerik azokat az áldozatokat, akiket szintén Aradon, azonban nem október 6-án végeztek ki. Ilyen elfeledett hős
A férfi élete azóta került ismét reflektorfénybe, mióta a Madách Színházban
bemutatták Szirtes Tamás rendezésében a Derzsi György–Meskó Zsolt szerzőpáros A tizenötödik című musicaljét.
![Emlékhelyet kapott a Fiumei úti sírkertben Kazinczy Lajos, a tizenötödik aradi vértanú 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/10/kazinczy_lajos_-emlekhely_foto_2-1.jpg)
A darab nemcsak azért különleges, mert egy kevéssé ismert történelmi szereplő életét és tragédiáját mutatja be, de ez az első darab a magyar színház- és zenetörténetben, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc korát helyezi középpontba.
Aradon a megtorlás során összesen tizenhat honvédtisztet végeztek ki: Ormai Norbert ezredest már augusztus 22-én, az aradi tizenhármat október 6-án, Kazinczyt viszont csak
október 25-én küldték a halálba, sőt, Haynau Ludwig Hauk osztrák származású alezredesen csak egy évvel később, 1850-ben hajtották végre a halálos ítéletet. Az aradi vértanúk között tartjuk még számon Lenkey János tábornokot is, aki a várbörtönben megőrült, majd meghalt.
Kazinczy emlékhelyének avatásán a résztvevőket Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója köszöntötte, a férfi hősiességét pedig Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója méltatta emlékbeszédében.
![Emlékhelyet kapott a Fiumei úti sírkertben Kazinczy Lajos, a tizenötödik aradi vértanú 2](https://s.24.hu/app/uploads/2022/10/kazinczy_lajos_emlekhely_foto_moczar-gabor_szirtes-tamas_4.jpg)
Teljesen egyértelmű volt számunkra, hogy a Fiumei úti sírkertben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc számos fontos személyisége között helye van a tizenötödik aradi vértanú emlékhelyének. Nemzetünk kiemelt temetője az újkori magyar történelem különleges lenyomata, hiszen annak minden jelentős mozzanatára emlékezhetünk a gyönyörű környezetben. Úgy vélem, mától Kazinczy Lajos emlékkövénél minden ismert és kevésbé ismert aradi vértanú előtt leróhatjuk kegyeletünket, így egy újabb fontos helyszínnel gazdagodott ez a nemzeti emlékhely
– mondta el Móczár, akinek szavaihoz Szirtes csatlakozott:
Kazinczy Lajos életének és hősi halálának emlékét az utókor, vagyis a mi feladatunk megőrizni – éppen ezért nagyon örülünk, hogy a Madách Színházban helyet adhatunk A tizenötödik című, az életét egészen új perspektívából feldolgozó, emellett a musical műfaji kereteit is feszegető előadásnak. A most felavatott emlékhelynek köszönhetően remélhetőleg rövidesen Kazinczy Lajos esetében is érvénytelenné válik az „elfeledett aradi vértanú” megnevezés.
A séta több, az 1848-49-es eseményekhez kapcsolódó hős síremlékét is érintette. Az
első állomás a szabadságharcban eleső honvédek parcellája volt, ahol Ormai Norbert
emléktáblája is helyet kapott. Az emléksétán továbbhaladva a résztvevők a Haynau
által megvesszőztetett Maderspach Károlyné síremlékét, az osztrákok által kivégzett
kilenc vértanú emlékére felállított Kilencek oszlopát, Mieczysław Korybut Woroniecki lengyel herceg, valamint a Három aradi özvegy: Schweidel Józsefné, Damjanich Jánosné és Lázár Vilmosné sírhelyét tekinthették meg.
Az emléksétát követően Borbély Richárd a mű egyik legemblematikusabb
zeneszámát, Kazinczy Lajos áriáját énekelte el – a darabban elhangzó népszerű
alkotást a Madách Színház nemrég videoklip formájában is közzétette:
Az eseményen Simon Boglárka előadásában a musical Fáj még című dala, Détár Enikő, Gallusz Nikolett és Ladinek Judit színművészek tolmácsolásában pedig A
Tizenhárom című ballada is elhangzott.
![Emlékhelyet kapott a Fiumei úti sírkertben Kazinczy Lajos, a tizenötödik aradi vértanú 3](https://s.24.hu/app/uploads/2022/10/kazinczy_lajos_emlekhely_foto_madach_3.jpg)
A tavasszal bemutatott A tizenötödik című előadás október 7. és 16. között három
szereposztásban is látható: Kazinczyt Borbély Richárd, Jenővári Miklós és Solti Ádám játsszák majd.