Belföld

Nem mondja meg a Belügyminisztérium, mennyit spórolnak a hosszabb téli szünettel

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Az őszi szünet rovására egy héttel hosszabbítják meg a téli szünetet az iskolákban – derült rá fény a csütörtöki kormányzati tájékoztatón. Mivel a tanév menetrendjében bevezetett változást a spórolással indokolták, adódott a kérdés, hogy az állam mekkora megtakarításra számít az iskolai szünidők átvariálásával.

A Népszava kérdéssel fordult az ügyben az oktatásért jelenleg felelős Belügyminisztériumhoz. A minisztérium a kérdésre úgy válaszolt, hogy

a tankerületi intézményekben az eltérő adottságokra, különböző típusú feladatokra tekintettel egyedileg készül fűtési terv, illetve számítás az energiafelhasználásra vonatkozóan.

Mindez két dolgot jelenthet: az egyik, hogy a Belügyminisztérum sem tudja, milyen mértékű megtakarítást vár az intézkedéstől, a másik, hogy bár tudják, nem árulják el.

A vonatkozó rendelet szerint az őszi szünetet az idén központilag nem adják ki, a téli szünet pedig egységesen december 22-én kezdődik és január 8-ig tart.

Mivel a mindenszentek (november 1.) ebben az évben keddre esik, ősszel így is lesz egy négynapos hosszú hétvége, és az intézményvezetők saját hatáskörben dönthetnek akár úgy is, hogy kiadják szünetnek a hosszú hétvége utáni három napot.

Kérdés, mit tehetnek azok a kisgyermekes szülők, akiknek a hosszabb téli szünetben gondot okozhat gyermekeik felügyelete, mert dolgozniuk kell. Arra a kérdésre, hogy lesznek-e tankerületenként ügyeletes iskolák a szünet alatt is, a Belügyminisztérium úgy válaszolt:

a téli szünet alatt eddig sem volt feladata az intézményeknek ügyeletet biztosítani, ilyen kötelezettségük most sem keletkezett az iskoláknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik