Gazdaság

A bankok óvnák a brit családok pénztárcáját

Családok tízezreit hívja fel telefonon a bankjuk Nagy-Britanniában, hogy takarékosságra intse őket, különben elveszíthetik otthonukat.

Több mint 30 ezer családot figyelmeztetnek pénzintézetek arra, hogy kevesebbet járjanak mulatozni éjszakai szórakozóhelyekre, fogják vissza mobiltelefonálásaikat, fizetős tévézésüket és összepontosítsanak inkább jelzáloghitelük törlesztésére. Nagy-Britanniában a kamatszint jelenleg történelmi mélyponton van, mindössze fél százalékos, és ha emelkedni fog – márpedig süllyedni biztosan nem -, akkor az eladósodott famíliák egész serege juthat komoly bajba.

A tervek szerint hetente kétezer család kap józanító célzatú figyelmeztetést és tanácsot a következő hónapokban, hogy miként a legjobb intéznie bankügyeit, ha a kamat emelkedik.

“El kell gondolkodniuk azon, hogy melyik a legfontosabb tartozásuk. Nem a szerződés megújítása az előfizetéses tévékkel, sem a legújabb mobiltelefon vásárlása hitelre, hanem a jelzáloguk. Megkérdezzük őket kiadásaikról és segítünk rangsorolni őket” – idézte a The Daily Telegraph című brit lap a program egy szóvivőjét.

Becslések szerint 1 százaléknyi kamatemelkedés évi 230 fonttal  (70 ezer forint) zsugorítja a családok szabadon elkölthető pénzét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik