Kultúra

Halász Judit a nyaralásán balesetezett, de törött lábbal is színpadra állt

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI
Ausztriai kirándulás közben érte a baleset.

Halász Judit egy ausztriai kirándulás során szenvedett balesetet augusztusban, ami után kórházba is szállították. A vizsgálat során derült ki, hogy eltört a lába.

A nyaralás utolsó napján sikerült baleseteznem. Egy télen sípályaként működő helyen voltunk, és – sajnos – a lejtőn lefelé egy kavicson elcsúsztam. Akkor még nem is gondoltam, hogy nagy a baj, mert nem fájt annyira, ám az ottani kórházban csináltak CT-t és röntgent is, ami egyértelműen mutatta a törést. Szerencsére nem mozdult el a csont, de itthon kaptam egy szép kis gipszet, ami néhány nap múlva már le is kerül

mondta a Blikknek a színésznő, aki azóta már fellép a Vígszínház színpadán, Yasmina Reza Bella Figura című darabjában, amelyben amúgy is egy balesetet szenvedett nagymamát alakít. Az előadást némileg hozzáigazították Halász állapotához.

Csak apró változtatásra volt szükség, az általam alakított karaktert ugyanis elüti egy autó, de így nem a színpadon esem össze, amit akadályozna a gipsz, hanem a színfalak mögött. Remélem, sikeres lesz az előadás, és ha igen, még az is lehet, hogy a változtatásokat és a színpadon a gipszet is megtartjuk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik