Nagyvilág

Már Londonban is lázadnak az iráni rendszer ellen a tüntetők

Nagy-Britanniára is átterjedtek az iráni politikai rendszer elleni tüntetések. Vasárnap Londonban több száz demonstráló csapott össze a rohamrendőrökkel az iszlám köztársaság végét követelve.

A tüntetések a múlt héten erősödtek fel, miután az erkölcsrendőrök letartóztattak és állítólag halálra kínoztak egy fiatal kurd nőt, aki éppen a hidzsábviselés ellen lépett fel.

A Scotland Yard közölése szerint a londoni rendbontások az iráni nagykövetség közelében indultak, majd belvárosban a Marble Arch és a Maida Vale felé terjedek tovább, ahol az angliai iszlám központot vették célba. A Daily Mail információi szerint az összecsapásokban több rendőr is megsérült, közülük öten súlyos sérülésekkel, köztük csonttöréssel kerültek kórházban. 12 embert letartóztattak erőszakos rendbontás gyanújával.

Vasárnap újabb lökést adhatott az egyre szélesebb körben terjedő tiltakozáshullámnak, hogy elterjedt a hír: a 22 éves kurd Mahsa Amini mellett újabb fiatal áldozata van a tüntetéseknek.

A 20 éves Hadisz Nadzsafi szintén a hidzsábviselés ellen tüntetett a Teherántól nyugatra fekvő Karadzsban, de a demonstráció után eltűnt. Az interneten terjedő információk szerint valójában a hatóságok gyilkolták meg, és több lövés érte a mellkasán, arcán és nyakán. Hivatalos információk nincsenek a fiatal nő sorsáról, hollétéről, a hatóságok nem cáfolták a haláláról szóló híreszteléseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik