Belföld

Magyarországon drágultak legnagyobb mértékben az élelmiszerek az unióban

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Kijöttek a legfrissebb európai inflációs adatok – ezeket elnézve lesújtó a helyzet itthon. Az ételért harmadával többet fizettünk augusztusban, mint egy évvel korábban, ami egy szomorú első helyet hozott Magyarországnak, ráadásul az összes terméket figyelembe vevő inflációt tekintve is negyedikek vagyunk az EU-ban – csak a balti országok előznek minket.

Szeptember közepén az Eurostat közzétette az összes európai uniós országra vonatkozó árstatisztikáját, ebből pedig kiderül, hogy a negyedik legnagyobb drágulás a nyár legutolsó hónapjában Magyarországon következett be: a három balti országban (Litvániában, Lett-, illetve Észtországban) 21,1 és 25,2 százalék között drágult az élet, Magyarországon pedig 18,6 százalékkal kell többet fizetni ugyanazért, mint egy évvel korábban a HCPI (harmonizált fogyasztói árindex) szerint. A régiónkban csúcstartók vagyunk: Ausztriában például feleakkora mértékű volt az infláció, mint nálunk, a többi szomszédos országban tizenpár százalékkal kerülnek többe a cikkek – Közép-Európában Csehország 17,1 százalékos értéke áll a legközelebb a miénkhez.

Az Európai Unión belül a finnek, a máltaiak, illetve a franciák a legszerencsésebbek: ezekben az országokban 8 százaléknál alacsonyabb inflációt mért az Eurostat. Svájcban pedig megállt az idő: alig észrevehető, 3,3 százalékos drágulás volt tavaly augusztushoz képest.

Az unió országaiban átlagosan 10,1 százalék volt az infláció.

Made with Flourish

Nemrég írtunk arról, hogy az inflációt itthon közel ezer terméket, illetve szolgáltatást figyelembe véve mérik, de mivel az életünkre, azon belül pedig a pénztárcánkra kisebb hatással van a téli gumiabroncs, a 24-es méretű gyerekcipő vagy egy tunéziai út árváltozása, az Eurostat adatait elemezve megnéztük, miként változott kizárólag az élelmiszerek ára az európai országokban.

Kapcsolódó
Tankönyv, lakásbiztosítás, tunéziai út – ezek fogják vissza a vágtató inflációt
Mindössze 35 olyan cikk van, a KSH mintájából kigyűjtött 927 tételből, amely olcsóbb volt az idén augusztusban, mint egy évvel korábban. Az élelmiszerek közül a petrezselyemgyökér 7,4 százalékkal kerül kevesebbe, a tunéziai vakáció ára pedig két százalékkal csökkent. Ezzel szemben 670 cikknek nőtt az ára: a leginkább dráguló termékek között az élelmiszerek vannak többségben.

Kiderült, kizárólag az élelmiszerek drágulását tekintve éllovasok vagyunk Európában: idehaza átlagosan harmadával többe kerülnek ezek a cikkek, mint egy évvel korábban. Litvánia és Lettország követ minket (30, illetve 26 százalékos élelmiszerár-változással), a szomszédos Ausztriában mindössze 13 százalék volt a növekedés mértéke, a déli szomszédainknál pedig húsz százalék körüli. Az Európai Unióban Írországban, Franciaországban, Luxembourgban, illetve Cipruson tíz százaléknál kisebb mértékű volt a drágulás az élelmiszereket tekintve. Svájcban pedig mindössze 2,3 százalék, ami azt jelenti, hogy kis túlzással alig kellett idén többet fizetni az élelmiszerért, mint tavaly nyáron.

Az unió országaiban átlagosan 14,3 százalék volt az élelmiszer-infláció. Ha az egeret az egyes országok fölé viszi, megnézheti a részletes adatokat.

Made with Flourish

Ajánlott videó

Olvasói sztorik