Nagyvilág

Korrupció miatt halálra ítéltek egy volt igazságügyi minisztert Kínában

VERNON YUEN / NURPHOTO / AFP
VERNON YUEN / NURPHOTO / AFP

Kenőpénz elfogadásának és bűnözők segítésének vádjával halálra ítélték a volt igazságügyi minisztert Kínában, de az ítéletet két évre felfüggesztették – jelentette csütörtökön a kínai állami televízió.

Hszi Csin-ping elnök 2012-es hatalomra lépésével kezdetét vette a vezető tisztségviselők korrupciója elleni harc, a 67 éves Fu Cseng-hua esete a legutóbbi a hosszú sorban. Fu bűnösnek vallotta magát abban, hogy visszaélt hatalmával miniszterként, valamint 2005 és 2021 között a kínai főváros rendőri vezetőjeként, amikor segített fivérének és másoknak „bűnös tevékenységük elrejtésében” – jelentette hírportálján a CCTV kínai állami televízió.

Cserébe Fu pénzt és vagyontárgyakat kapott 117 millió jüan (6,8 milliárd forint) értékben – írta júliusban a China Daily című állami újság. Sem a csütörtöki híradás, sem a korábbi jelentések nem közölték, milyen bűncselekmények elkövetésével vádolták a volt miniszter fivérét, Fu Vej-huát.

A felfüggesztett halálbüntetést általában hosszú börtönbüntetésre változtatják, ha úgy ítélik, az elítélt megváltozott. Fu esetében életfogytig tartó börtön lehet az ítélet feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül – közölte a CCTV.

Az Amnesty International igyekszik nyomon követni, hogy hány embert végeznek ki azokban az országokban, ahol erre a jogrend lehetőséget ad. A szervezet korábban közölte, Kínában államtitok, hány embert ítéltek halálra és végeztek ki, emiatt lehetetlen pontos számot mondani, de feltehetőleg minden évben több ezer embert végeznek ki. Emberölés mellett kábítószerrel való bűncselekmények, illetve korrupció miatt is vesztőhekyre küldenek elítélteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik