Élet-Stílus

Nyerő Páros: „Egy kalap szarok vagyunk” – Megyeri Csilláék veszekedésétől volt hangos a villa

Egy feladat miatt kaptak össze a versenytársaik előtt.

Megyeri Csilla és Molnár Zsolt nem teljesített túl fényesen a Nyerő Páros feladatában, amiben azt mérték, mennyire ismerik egymást: tízből öt kérdésre adtak csak azonos választ. Ez utóbb konfliktusforrássá vált közöttük, a villába visszatérve egymásnak ugrottak, miután Tóth Szabi rákérdezett náluk, hogy mi történt.

Egy kalap szarok vagyunk, azt’ kész, ennyi. Én nem gondolkodok az agyával, ő meg nem gondolkodik az enyémmel, azt’ viszlát. Semmit nem tudtunk

– mondta Molnár, mire Megyeri elsírta magát, hogy szerinte párja állandóan üvöltözik vele.

Mi vagy te, egy ősember?

– tette fel a kérdést, majd azt mondta partnerének, hogy nem tud intelligensen kommunikálni. Molnár a kiabálás alatt még egy papucsot is elhajított mérgében.

Úgy voltam vele, hogy ha már a második napon itt tartunk, akkor mi lehet a tizedik vagy tizenkettedik napon. Értem, hogy ők egy olaszos pár és csak így tudják megbeszélni a problémáikat, de én nem tudnék így üvöltözni, maximum elvonulnék a kert legvégébe, és ott suttogva leszidom a fejét

– fogalmazta meg véleményét az esetről Muri Enikő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik