Belföld

Közel hárommilliárdos kárt okozott egy számlagyár, 37 embert állítanak bíróság elé

Vádat emelt a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azzal 37 személlyel szemben, akik 4 év alatt közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A vádirat szerint a bűnszervezet tagjai főként az Európai Unióból beszerzett termékekkel kereskedő vállalkozásoknak biztosították azt a lehetőséget, hogy ne kelljen befizetniük az őket mint első belföldi forgalomba hozókat terhelő áfát.

A bűnszervezet nemcsak egyszerű fiktív számlázást, hanem – akár többszintes fiktív céghálót, fedőraktárakat, strómanokat és a bűncselekmény leplezését szolgáló egyéb megoldásokat tartalmazó – komplett szolgáltatást is biztosított, a számlák bruttó értékének mintegy öt százaléka ellenében.

A bűnszervezetnek országszerte voltak megrendelői egyéni és társas vállalkozások, például nagybani piacokon zöldség-gyümölcs kereskedők, csokoládéforgalmazók, élelmiszer- és italkereskedők. A 37 vádlott 2013 és 2018 között csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. A vádlottak között a bűnszervezet tagjai, a működéséhez segítséget nyújtó ügyvéd és strómanok, valamint a szolgáltatást igénybe vevő kereskedők vannak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik