Gazdaság

Parragh: Sajnos nagy esély van arra, hogy komoly nehézségekkel nézünk majd szembe a télen

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Ez egy más természetű válság. Sokkal inkább a rendszerváltás sokkhatásához hasonlítanám, amikor az egész magyar termelési struktúra, az iparpolitika kérdőjeleződött meg – mondta Parragh László a portfolio.hu-nak adott interjújában arra a kérdésre, súlyosabb lesz-e az energiaválság a koronavírus okozta válságnál.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke jelezte, hogy a kamara már évekkel ezelőtt figyelmet többek között a gazdasági szerkezetváltás szükségességre is, illetve szerinte az is segítene, ha az ország megtakarításainak egy része euróban lenne, nagy gond, hogy ez nem így van, illetve elképzelhetetlennek tartja, hogy kizárólag forintban finanszírozzák magukat.

Egész Európa előtt számos kihívás van. Az egyik kihívás valóban a gazdasági növekedés kérdése, a másik az infláció megfékezése, a harmadik a költségvetési hiány – illetve itthon ma már az ikerdeficit –, a negyedik a munkahelymegőrzés, ebből következik az ötödik, a vállalkozások életben maradásának kérdése

– fogalmazott, egyúttal hangsúlyozta: el kell dönteni, a növekedés támogatását vagy az infláció letörését választjuk.

A kamara azt javasolja, hogy „ezt az egész világot érintő szerkezetváltást javunkra kell fordítani és továbbra is a növekedés helyreállítására kell fókuszálnunk”. Parragh jelezte: a mély válságot el kell kerülni.

Azt kell eldönteni, hogy melyik ujjunkat harapjuk, de akárhogy döntünk a végén, valami úgy is fájni fog. Nem hiszem, hogy a magyar költségvetésnek – és ez nem magyar sajátosság – lesz arra pénze, hogy minden területnek kellő mértékű támogatást biztosítson, és nem is lehet ezt megoldani

– mondta annak kapcsán, hogy sok kisebb vállalkozás került bajba a kereskedelemben, a szálláshely-szolgáltatásban, más szektorokban. Nem hiszi, hogy annyi pénz lenne a munkahelyek megőrzésére a költségvetésben, hogy elkerüljük a munkanélküliség növekedését. „Várhatóan sajnos erősen nőni fog a munkanélküliség, ezt már nem lehet elkerülni”, tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, mire számíthatunk télen, Parragh úgy vélekedett, hogy „rengeteg elesett ember lesz, akiken segíteni kell majd”. Mint mondta:

nagyon remélem, hogy nem lesz igazam, de sajnos nagy esély van arra, hogy komoly nehézségekkel nézünk majd szembe a télen. Erre az államnak is fel kell készülnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik