Tudomány

Lengyel herceg támadt Mátyás királyra

Mátyás király a bárók és az országgyűlés egymás elleni kijátszásával ugyan elérte, hogy a kormányzásban az ő akarata érvényesüljön, azonban abszolutisztikus módszereivel, a fokozott adóterhekkel és nyugati hódító hadjárataival az 1460-as évek végére komoly ellenállást váltott ki a magyar nemesség körében. A cseh koronáért indított háborúi komoly ellenérzéseket váltottak ki itthon, 1471-es hadjárat terve pedig a végletekig feszítette a helyzetet.

Hatalma végveszélybe került

Az uralkodó végül ez esetben is sikeresen keresztülvitte akaratát, és 1471 áprilisában már Brünnben táborozott, ahonnan Prágába akart vonulni, de a morvaországi városban kétszeresen is meglepetés érte – írja a Rubicon.hu. Egyfelől megtudta, hogy a csehek a 15 esztendős Ulászló herceget hívták meg az ország trónjára, illetve arról is hírt kapott, hogy egy főúri összeesküvés IV. Kázmér lengyel király másik fiának, a 13 esztendős Kázmér hercegnek ajánlotta fel a magyar koronát.

A feltárt szervezkedés nyomán Hunyadi királysága végveszélybe került, hiszen a konspirációban benne volt az udvari arisztokrácia színe-java.

Vitéz Mihály esztergomi érsek, Janus Pannonius pécsi püspök, Szapolyai Imre és Ujlaki Miklós egyaránt Kázmér mellett sorakozott fel, a helyzetet pedig tovább tetézte, hogy Mátyás ebben az időben országától távol, egy hadjárat kellős közepén volt.

Wikipedia

Vérontás nélkül győzött

A király végül gyorsaságának és bölcsességének köszönhetően mégis kezébe tudta venni az események irányítását, ugyanis július közepére Budán termett, és szép szavakkal, ígéretekkel lekenyerezte az ott talált összeesküvőket, majd szeptemberre országgyűlést hívott össze a sérelmek orvoslására. Így esett, hogy mire az ősz elérkezett, a mellőzöttségük miatt megsértődött nemes urak döntő többsége visszatért Mátyás hűségére, és kész volt megvédeni a királyt a várható lengyel támadással szemben.

Kázmér herceg és a krakkói udvar természetesen mit sem sejtett a fejleményekről, így aztán a trónkövetelő szeptember 20-án gúnyos hangvételű hadüzenetet küldött Mátyásnak, melyben – a mögötte álló tömegekben bízva – a maga számára követelte a magyar koronát. Bár Mátyás jelentős erőfölényt képviselt Kázmérral szemben, a király megelégedett annyival, hogy csapataival árnyékként követte a bevonuló herceget, ezzel pedig gyakorlatilag ide-oda kergette országában az ellenséget.

Az ősz végére aztán a kifizetetlen zsoldosok java része elhagyta Kázmért, aki ezzel szorult helyzetbe került, Nyitrán pedig körülzárták Mátyás hadai. Ostromra végül nem került sor, a király úgy vélte, a lengyelek már nem jelentenek veszélyt uralmára. Otthagyta hát Nyitrát, és Esztergom felé vonult, hogy leszámoljon a felkelés fő szervezőjével, Vitéz Jánossal.

Az érsek és az uralkodó – a bárók közvetítése nyomán – hamarosan kibékültek egymással, Vitéz azonban nemsokára ismét okot adott Mátyásnak a bizalmatlanságra, így életét legnagyobb ellensége, Beckensloer János egri püspök fogságában fejezte be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik