Belföld

Egy testvérpárt gyanúsítanak a csomagtartóban megtalált gyöngyösi apa megölésével

police.hu
police.hu

Egy testvérpár végezhetett azzal az eltűntként keresett apával, akinek egy csomagtartóban találták meg a holttestét a múlt héten Gyöngyösön.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy fiatal nő tett bejelentést a BRFK-n szeptember 2-án éjszaka, hogy órák óta nem tudja elérni a férjét, aki ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrség elrendelte az eltűnt férfi körözését, és egy gyöngyösi építkezés közelében megtalálták az általa használt személyautót.

Nem voltak arra utaló jelek, miszerint a keresett férfi önszántából vált volna elérhetetlenné, valamint az eltűnés körülményei is azt indokolták, hogy a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében folytassa az eljárást.

police.hu

A férfi megtalálása érdekében számos helyszínen nyomkövető kutyát és drónt is bevetettek.  Továbbá a férfi által hátrahagyott jármű közelében lévő tavat és környékét közel 150 rendőr részvételével átvizsgálták. Ezzel párhuzamosan a nyomozók az építési vállalkozóként dolgozó férfival munkakapcsolatban álló személyeket feltérképezték és kihallgatták őket.

A jelentős számú nyomozati cselekmények végrehajtása érdekében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda valamint a Budapesti és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságok bűnügyi szakemberei is bekapcsolódtak a nyomozásba.

Az összehangolt tevékenység során több alkalommal is kihallgatásra került egy testvérpár, akik napi munkakapcsolatban álltak az eltűnt férfivel. Mivel a vallomásaikban nem teljesen egyezően nyilatkoztak, ezért felkeltették a nyomozók figyelmét.

police.hu

Emiatt a rendőrök elkezdték keresni a páros által használt személyautót, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság két nyomozója meg is talált öt nappal ezelőtt a gyöngyösi Kenyérgyár utcában. A csomagtartóban pedig megtalálták az eltűnt 23 éves férfi holttestét.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásai még aznap elfogták és előállították a főkapitányságra T. György gyöngyöshalászi és T. Sándor abasári lakosokat, akik gyanúsíthatók az emberölés elkövetésével.

Ellenük emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.  A két férfi kihallgatásakor vallomást tett. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik