Nagyvilág

„Szerencsétlen incidens” az iráni rendőrfőnök szerint, hogy halálra vertek egy nőt, mert levette a hidzsábot

Megírtuk, hogy Iránban zavargásokba fulladt a 22 éves Masa Amini temetése Iránban, akit őrizetbe vettek, egyes szemtanúk szerint pedig bántalmaztak is a rendőrök. Amini ezt követően kómába esett, és néhány nappal később, pénteken meghalt. A nő bűne az volt, hogy nem viselte az előírás szerint kötelező hidzsábját, ezért vette célba az erkölcsrendészet.

A helyi rendőrség korábban azt közölte, hogy a nő hirtelen szívelégtelenségben hunyt el, most viszon az MTI szerint egy közleményt is kénytelenek voltak közzétenni a történtekkel kapcsolatban.

A teheráni rendőrfőkapitány szerencsétlen incidensnek nevezte az Aminivel történteket, és kihangsúlyozta, nem szeretné, ha hasonló eset újra előfordulna.

Közben az iráni belügyminisztérium vizsgálatot indított az ügyben.

Amini halála országos felháborodást váltott ki, temetése zavargásokba torkollt, miután nők egy csoportja a hidzsábuk levételével tüntetett a fiatal nő emléke előtt. Kurdisztán tartomány székhelyén, Szanandadzsban a rendőrök könnygázzal oszlatták fel a tüntetők tömegét, és mintegy 500 tiltakozót őrizetbe vettek. A Fársz hírügynökség vasárnap késő esti jelentése szerint a demonstrálók betörték több autó ablakát, és kukákat gyújtottak föl.

A Fársz egy hétfői híradásában jelentette, hogy számos tüntető meggyőződése az, hogy Masa Amini halálát kínzás okozta.

A fejkendő viselése több mint negyven éve, az 1979-es iráni iszlám forradalom óta papíron kötelező a nők számára, de ezt az előírást az évtizedek során főként a nagyvárosokban rengetegen megszegték. Az utóbbi években több megmozdulás is volt a kötelező viselet ellen, az iráni vezetés és az erkölcsrendőrség azonban egyaránt kitart a szabályok betartatása mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik