Belföld

Két év négy hónapot kértek a feleségét felismerhetetlenre verő férfire

Felismerhetetlenre verte a tőle külön élő feleségét egy 54 éves férfi részegen Sajószentpéteren. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt állítja bíróság elé a nejét ököllel agyba-főbe verő férfit.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy két év négy hónap börtönt és három év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra arra az esetre, ha váddal egyező beismerő vallomást tesz az előkészítő ülésen, és lemond a tárgyalás jogáról is.

Kérdésünkre azt mondta, hogy a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését a nyomozati szakban, ám nem tett vallomást.

A vádirat szerint a férfi 2017 októberében kötött házasságot Kanadában a feleségével, ahonnan hazaköltöztek, majd sajószentpéteri lakásukban éltek. A férfi italozó életmódja miatt a megromlott a házasságuk, és az asszony tavaly májusban a szintén Sajószentpéteren élő barátnőjéhez költözött.

Egy tavaly augusztusi éjszaka a férfi  részegen megjelent ebben a lakásban, szidalmazni kezdte feleségét, majd fejbe rúgta és ököllel nekiesett. A nő kimenekült a szobából, egy másik szobába, de a férfi követte, és tovább folytatta a bántalmazását, miközben azzal fenyegette, hogy megöli.

A nő otthon tartózkodó barátnője megpróbálta megvédeni és egy éjjeli lámpával fejbe ütötte a támadót, aki ennek következtében most őrá támadt, többször megütötte és közölte vele, hogy kegyes lesz hozzá, mert őt egyszerűen csak megöli, míg a feleségét meg fogja kínozni.

Azt mondta neki, hogy nem hagyhatja el a szobát, és ismételten megfenyegette, hogy ha mozdulni mer, akkor megöli. Amíg a támadó a barátnőt ütötte, addig az asszony a kimenekült a szobából a konyhába, de a férje oda is követte, s tovább ütötte és rugdosta, s csak akkor hagyott fel a cselekményével, amikor félelmében szobában maradó barátnő hívására kiérkeztek a rendőrök és a mentők.

A bántalmazás következtében a férfi felesége nyolc napon túl gyógyuló bordatöréseket, darabos orrcsonttörést, ujjvégperc-törést szenvedett el, valamint a bal arcfél zúzódásos és a fülkagyló többszörös repesztett nyolc napon belüli gyógytartamú sérülését.

A feleség barátnője az ajkak és a szájüreg nyílt sebével járó nyolc napon belüli gyógytartamú sérüléseket szenvedett el, és emiatt hatályos magánindítványt terjesztett elő. Az ügyészség börtönbüntetést kért a más ügye miatt jelenleg is börtönben lévő férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik