Belföld

Elgázolt egy 16 éves fiatalt a HÉV, a fiút életveszélyes állapotban vitték kórházba

Csütörtök reggel gázoláshoz érkeztek Pomázra a mentők és a rendőrök, miután egy 16 éves fiatal valószínűleg zenét hallgatva, gyakorlatilag tudomást sem véve a külvilágról lépett a HÉV elé, írja a police.hu.

A diákot végül sikerült kiemelni, ellátták és életveszélyes állapotban kórházba vitték, koponya és hasi sérülést, többszörös végtag-, és csípősérülést szenvedett.

A rendőrség közleménye szerint a helyszínen felkutatott tanúk egybehangzóan állították, a fiú lehajtott fejjel, fülében fülhallgatóval közelítette meg az átjárót. A Budakalász felől érkező HÉV vezetője hiába vészfékezett, amint meglátta, hiába sípolt, akadt tanú, aki „Vigyázz!”-t ordított, a fiú, mintha ott sem lenne, nem reagált, nem érzékelte, nem hallotta, nem látta.

A szerelvény képtelen volt elkerülni az ütközést, a 8 másodperc alatt állóra fékezett szerelvény elütötte és maga alá gyűrte a testet.

A Szentendrei Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást kezdeményez a 16 éves fiatalemberrel szemben, ugyanis a KRESZ szerint a vasúti átjárón a gyalogos csak akkor haladhat át, ha meggyőződött arról, hogy vasúti jármű nem közeledik. Az eddigi adatok pedig nem ebbe az irányba mutatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik