A szlovák rendőrök Zs. Imrét a március 23-án Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján tartóztatták le.
Az illetőt a veszprémi bíróság zsarolásért és testi sértésért öt év börtönbüntetésre ítélte.
Pozsony ugyanakkor azzal gyanúsítja Zs. Imrét, hogy együttműködött Roháccal, akit a budapesti Fővárosi Főügyészség emberölés kísérletével és robbanóanyaggal való visszaéléssel vádol.
“A letartóztatott beleegyezett abba, hogy kiadják a Magyar Köztársaságnak” – mondta a nyitrai bíróság szóvivője, Zuzana Michalová. Miután a férfitegy európai elfogatóparancs alapján tartóztatták le, kiadatásához nincs szükség a szlovák igazságügyi minisztérium beleegyezésére.
Jozef Rohácot 2008. október 27-én Prágában igazoltatták rendőrök. Ekkor derült ki, hogy ellene a magyar illetékesek európai elfogatóparancsot adtak ki.
Rohácot idén februárban adták ki Magyarországnak emberölési kísérlet miatt, de neve felmerült több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel kapcsolatban, így a budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is.
Szlovákiában Michal Kovác volt szlovák államfő fiának elrablásával hozzák kapcsolatba Rohácot.