Szórakozás

Több ezer szamárpéniszt foglaltak le Nigéria legnagyobb repterén

Nigériai tisztviselők tetemes mennyiségű  szamárpéniszt foglaltak le a főváros, Lagos nemzetközi repülőterén a múlt hétvégén. A Washington Post szerint a hímtagokat Hongkongba akarták exportálni, majd a feketepiacon értékesíteni.

A szállítók előzetesen azt jelezték, hogy a zsákokban bikapéniszek vannak, de a helyszíni vizsgálat során hamar kiderült, hogy a nemi szervek szamaraktól származnak. Összesen 16 zsákot foglaltak le, mindegyik tele volt.

Nem mindennapos, hogy a Nigériában exportra szánt szamárpéniszeket foglaljanak le, ugyanakkor az is igaz, hogy a szamárbőrrel nagyon gyakran kereskednek az országban, a feketepiacra pedig ez hatványozottan igaz. Júliusban például 116 ezer dollár értékű szamárbőrt foglaltak le a hatóságok, amit a szomszédos Nigerből csempésztek be az országba. A szamárbőr kellendősége miatt az utóbbi időben drasztikusan lecsökkent az állományszám az országban, ami ellen már kormányzati szinten igyekeznek tenni, 2021-ben például szenátorok megpróbálták elérni, hogy betiltsák a szamarak leölését és a bőrük exportálását.

A szamárbőrre messze Kínában van a legnagyobb kereslet, Nigériából is odaviszik a legtöbbet, hogy aztán leginkább a tradicionális orvoslásban használják azt fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik