Belföld

Tagadja bűnösségét hajléktalanokat viperával agyba-főbe verő kőbányai biztonsági őr

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Hétfőn az előkészületi üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak a halált okozó testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolt biztonsági őrnek a pere, aki két évvel ezelőtt viperával vert össze öt hajléktalant Kőbányán.

Az elkövető 2020 augusztusában egy olyan cégnél dolgozott, amely egyebek mellett egy áruházlánc biztonságáért is felelt. A munkaköri feladatai közé tartozott az áruházak körüli biztonság fenntartása.

Ennek során az esti órákban megállt az egyik kőbányai áruház hátsó parkolójánál, kiszállt a gépkocsiból, majd egy viperával szó nélkül, legalább kétszer megütött egy földön alvó hajléktalan férfit, miközben azt kiabálta, hogy takarodjon onnan. Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy áldozata nyolc napon belüli sérülésekkel megúszta a verést.

A biztonsági őr ezt követően, kissé távolabb észrevett öt másik férfit, akik szintén a földön feküdtek, az egyikük aludt. Kiabálni kezdett, majd a kezében lévő viperával rájuk támadt, ennek során az egyikükre rákiabált, hogy álljon fel és menjen el onnan, míg a másik négy férfit megverte a viperával.

A bántalmazás következtében az egyik fedél nélküli személy életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd két hónappal később a kórházban elhunyt. A halálhoz vezető folyamatot a bántalmazás okozta sérülések indították meg. A bántalmazás okozta sérülések és a halál beállta között közvetett okozati összefüggés állapítható meg a vád szerint.

A többi bántalmazott személy a bűncselekmény során könnyebben sérült, azonban a terhelt által használt eszközre, és az ütések erejére figyelemmel, a súlyosabb sérülések bekövetkeztésének lehetősége az ő esetükben is fennállt.

A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését a nyomozati szakban, és azt állította, hogy egymást verték meg a hajléktalanok.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a vádlott a mai előkészítő ülésen sem ismerte be bűnösségét, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, ezért a bíróság  tárgyalásra utalta az ügyet, amelyet a vádlott kihallgatásával nyomban meg is kezdett.

A férfi a tárgyaláson vallomást tett és kérdésekre is válaszolt. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor akár 12 évet s kaphat a halmazati büntetések miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik