Belföld

Több iskolánál is tiltakoztak a tanárokat érő fenyegetések miatt

Hétfőn reggel élőláncot alkotva, fekete ruhában tiltakoztak Miskolcon a Herman Ottó Gimnázium tanárai és az akcióhoz csatlakozók, hogy így álljanak ki igazgatóhelyettesükért, Dezsőfi Györgyért, akit a tankerület vezetője pénteken felmentett pozíciójából. A 444 tudósítása szerint a félórás élőláncból tüntetés lett, amit már a végzős diákok kezdeményeztek: elsétáltak az iskolától a tankerületi központhoz, ahol a lépcsők alján rendőrök várták a diákokat, akik azt skandálták: Megjöttünk! Volt két beszéd, majd a diákok át akartak adni egy általuk aláírt petíciót, de nem jött ki senki, hiába skandálták, hogy „gyertek ki”, így végül két diák úgy döntött, bemennek ők – írja a 444.

A vonuló diákokat egyébként egy videó tanúsága szerint nyakon öntötte valaki egy ablakból.


Kapcsolódó

A portál cikkéből kiderül, hogy a budapesti Kölcsey gimnáziumnál is élőlánccal tiltakoztak hétfő reggel az engedetlenkedő tanárokat érő fenyegetések miatt, a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola főbejáratánál pedig tizenkét feketébe öltözött pedagógus demonstrált.

Frissítünk!

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium nevelőtestületének több tagja a mai napon feketében tanít, ezzel vállalva szolidaritást a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nevelőtestületével. A fővárosi Madách Imre Gimnázium tanárai is szolidaritást vállalnak a Hermann Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesével és az összes olyan kollégával, aki fenyegető levelet kapott a tankerület vezetőjétől – derül ki az iskola Facebook oldaláról. (Kiemelt képünkön a tiltakozó tanárok láthatók.)

A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanárai, diákjai és több szülő is élő lánccal állt ki Dezsőfi György mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik