Kultúra

Meghalt Marsha Hunt, a sokoldalú hollywoodi színésznőből lett aktvista

John M. Heller/Getty Images
John M. Heller/Getty Images
Száznégy éves volt.

Marsha Hunt 1935 és 1949 közt több mint ötven filmben tűnt fel a mozivásznon, jókora tempóban kapaszkodva a filmgyár trónja felé, karrierjének azonban hirtelen betonfalként állta útját a hollywoodi feketelista, ami miatt 1949 után már egyáltalán nem kapott szerepeket. Az ezután politikai aktivistává vált, a hatvanas évektől a tévéképernyőkre visszatérő nő szerdán, alig három héttel százötödik születésnapja előtt hunyt el Los Angelesben – írja a New York Times.

A harmincas és negyvenes évek egyik legsokoldalúbb, illetve legtöbb szerephez jutó színésznője a film noiroktól a kosztümös filmeken át a drámákig mindenhol megállta a helyét, pályáját azonban a Humphrey Bogartot és Lauren Bacallt is sorai közt tudó Bizottság az Alkotmány Első Kiegészítéséért (Committee for the First Amendment) törte ketté: annak tagjaként ugyanis 1947 októberében társaival együtt Washingtonba utazott, hogy tüntessen a filmiparba beszivárgó kommunista hatások után nyomozó bizottság intézkedései ellen, majd a szabadságjogok érdekében írt petíciókat.

Paramount Pictures / Wikimedia Commons A Born To The West (1937) című filmben, John Wayne oldalán

Számos producer számára mindez egyenlő volt a beismeréssel, miszerint Hunt maga is kommunista, így egyre furcsábban néztek rá – főként azután, hogy az 1950-ben született, az amerikai szórakoztatóiparban jelen lévő kommunistákat, vagy azok szimpatizánsait összegyűjtő listában is helyet kapott olyan zsenik mellett, mint Orson Welles.

Filmes munkái ezt követően hirtelen elmaradtak, életét pedig aktivistaként folytatta: az ENSZ aktív támogatójává vált, az ENSZ és a WHO felkérésére tartott beszédeket, 1960-ban pedig egy, a menekültek mellett kiálló tévés dokumentumfilmet is producerként jegyzett.

Hunt 1983-tól tizennyolc éven át Los Angeles Sherman Oaks nevű negyedének tiszteletbeli polgármestereként is működött, felhívva a figyelmet a hajléktalanságra, sőt, egy csoportot is létrehozott, aminek célja a menedékhelyek építéséhez szükséges pénz gyűjtése volt.

A filmtől való eltávolodása ellenére a Hírességek Sétányán 1960-ban csillagot kapott Hunt aktív színésznő maradt, és számos kultikus sorozatban, így az Alkonyzóna (Twilight Zone), a Star Trek: Az új nemzedék, illetve a Gyilkos sorok egy-egy részében tűnt fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik