Szórakozás

Vilmos herceg: A nagyanyám híres mondata volt, hogy a gyász az az ár, amit a szeretetért fizetünk

Stefan Wermuth - WPA Pool / Getty Images
Stefan Wermuth - WPA Pool / Getty Images
Wales újdonsült hercege az Instagramon búcsúzott II. Erzsébettől.

II. Erzsébet halála után két nappal tegnap királynak kiáltották ki a fiát, III. Károlyt, ezzel Vilmos, a cambridge-i herceg walesi herceggé lépett elő, felesége pedig már a walesi hercegné címet viseli.

Kapcsolódó
Királlyá kiáltották ki III. Károlyt
Magyar idő szerint szombaton délelőtt 11 órakor egy történelmi jelentőségű ceremónia keretein belül királlyá kiáltották ki III.

A hercegi pár már a közösségi oldalán is lecserélte a titulusokat, Vilmos herceg pedig posztban búcsúzott a nagyanyjától.

Mint írja, csütörtökön egy különleges vezetőt veszített el a világ, II. Erzsébet uralkodásának jelentőségéről pedig sokat is mesélnek majd még, mindazonáltal ő a nagymamáját is elveszítette ezen a napon. Amellett, hogy gyászol, hihetetlenül hálás a királynő bölcsességéért, útmutatásáért és nyugtató szavaiért.

Mellettem volt a legboldogabb perceimben és életem legszomorúbb napján is. Tudtam, hogy ez a nap egyszer eljön, de időbe fog telni, hogy valóságosnak kezdjen tűnni az az élet, amit a Nagyi nélkül élünk

– írta a walesi herceg, hozzátéve, nemcsak a család irányába mutatott kedvességét szeretné megköszönni II. Erzsébetnek, de a példamutató magatartását is a világ felé.

A nagyanyám híres mondata volt, hogy a gyász az az ár, amit a szeretetért fizetünk. Minden szomorúság, amit az elkövetkezendő hetekben érzünk majd, lesz majd a testamentuma annak a szeretetnek, amit a különleges királynőnk iránt éreztünk. Tisztelni fogom az emlékét azzal, hogy támogatom az apámat, a királyt, minden módon, ahogyan csak tudom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik